A mobiltelefon megmutatta, ki lopta el a gazdájától

mobiltelefonSok ember zsebében lapul okos mobiltelefon, de vannak sokan, akik nem készülnek fel arra, hogy a kütyütől segítséget kapjanak, ha esetleg elvesztik, vagy ellopják azt. Pedig érdemes alaposan áttanulmányozni a beállítási lehetőségeket, mert adott helyzetben van megoldás arra, hogy kedvenc készülékünket visszakapjuk.

Mint annak a fiatalembernek az esetében, aki a buszon felejtette mobiltelefonját. A szomszéd ülésen helyet foglaló utas ezt észlelve az alkalmatosságot magához vette, majd haza vitte.

A srác elmondása szerint három napot várt, hátha addig a becsületes megtaláló jelentkezik nála. Meglepetésére az időközben letiltott mobiltelefonnal kapcsolatban hívás nem, de annak fájlszinkronizáló alkalmazásán keresztül új fényképfelvételek érkeztek számítógépére. A képeken szereplő személyeket ismerősei segítségével sikerült azonosítania, akik egyikében a korábbi autóbuszon ülő egyik utastársát ismerte fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A rendőrök a fickót gyanúsítotti kihallgatásán már a kész tényekkel szembesítették, aki a hatóság előtt beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók még a bejelentés napján lefoglalták és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának a vészhelyzetben magától üzenetet küldő okos mobiltelefont.

A folyamatban lévő büntetőeljárást a rendőrség gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezi lezárni. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments