Budapest: okostelefonokra is megérkezett a Futár

FUTÁR kijlező Budapesten-250Már okostelefonon és táblagépen is elérhető a FUTÁR, a Budapesti Közlekedési Központ utazástervezője. A szolgáltatás azon váciak számára is hasznos, akik Budapesten dolgoznak vagy rendszeresen járnak fel a fővárosba.

Az ingyenes szolgáltatás segítségével mobileszközökre is letölthetők az egyes megállók adatai.

A fővárosban a felszíni járatok döntő többsége követhető így, csak a HÉV-ek, valamint a 4-es és 6-os villamosok nincsenek benne.

Alig két napja érhető el a BKK alkalmazása, máris több ezren töltötték le. A Híradónak nyilatkozó Papp Gergely Mátyás arról beszélt, hogy iskolába menet és az esti buli után is ezzel tervezte meg az útját. Mint mondta, az a legjobb a FUTÁR-ban, hogy bármikor láthatja, éppen hol tart a jármű, amire vár.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Koronavírus: napi evangélium váci közreműködéssel

A BKK az elmúlt években több mint ezerötszáz buszra, mintegy hatszáz villamosra és csaknem kétszáz trolira szereltetett műholdas nyomkövetőt. Ezzel biztosítják, hogy az alkalmazás köztéri kijelzőin és most már a mobilokon is mindig a legfrissebb információk jelenjenek meg.

– A FUTÁR-projekt keretében 263 megállóban helyeztünk ki olyan kijelzőket, amik mutatják, hogy az adott megállóba mikor jönnek a következő járatok – magyarázta a Híradónak Vitézy Dávid.

A vezérigazgató hozzátette: az alkalmazás például a kismamáknak és mozgáskorlátozottaknak is hasznos segítség, mert azt is pontosan mutatja, hogy melyik jármű alacsonypadlós. A programban emellett az is beállítható, hogy az utas úgy érje el úticélját, hogy az átszállásoknál a lehető legkevesebbet kelljen gyalogolnia. ♦

Csatlakozz hozzánk!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!