Egy hangverseny, amelyen a közönség is dalra fakadhat

Vox Humana Énekkar-520A hetvenhat esztendővel ezelőtt alapított váci Vox Humana Énekkar karnagya, Sándor Bence Torinóban és Baselben töltött néhány napot, hogy részt vegyen azon a mesterkurzuson, amelyen az úgynevezett Open Singing fortélyait leshette el.

A fesztiválon mintegy kétszáz kórus és több, mint négyezer énekes képviseltette magát. Az Open Singing azaz nyitott éneklés lényege, hogy gyakorlatilag bárki egy profi kórus tagjává válhat néhány dal eléneklése erejéig. Az Europa Cantat, vagyis az Európai Kórusszövetség által szervezett mesterkurzuson Sándor Bence és Tóth Árpád volt jelen Magyarországról.

Hazaérkezésük óta mindketten elkötelezett hívei az Open Singing népszerűsítésének. A világhírű magyar zeneszerző, Kodály Zoltán ismert mondása miszerint: Legyen a zene mindenkié! is érvényesül a nyitott éneklések során. A váci Vox Humana Énekkar szeptember 27-én, szombaton 18 órai kezdettel a Madách Imre Művelődési Központban ad hangversenyt. A koncert elején és végén közös éneklésre invitálják a közönséget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Olyan egyszerű dalokat választott Sándor Bence az akciójukhoz, amelyeket bárki könnyedén elénekelhet. Legutóbb az augusztusi városi ünnepség keretében került sor hasonló közös éneklésre – tudtuk meg Sándor Bencétől, aki abban bízik a mostani alkalommal még többen kapcsolódnak be ebbe az interaktív jelegű, közösségépítő kísérletbe. Nem titkolt célja az ilyen alkalmaknak a komolyzenei műfaj és a kórus népszerűsítése – mondta a váci kórust öt éve vezető karnagy.

A most szombati ingyenes hangversenyen egyébként Orbán György, Felix Mendelssohn, Kocsár Miklós, Josef Gabriel Rheinberger szerzeményei csendülnek fel. A Váci Vox Humana ezzel a koncerttel emlékezik meg az október elsején esedékes zenei világnapról. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! (MIMK)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments