A világ legjobb csapatai között a Dunai Sárkányok

eredményhirdetésen a váci zászlóvalSzeptember első hetében az olaszországi Ravennában rendezte meg a sárkányhajó sportág világszövetsége, az IDBF a klubcsapat világbajnokságot, melyen 30 ország közel 5000 versenyzője vett részt. A kétévente megrendezésre kerülő klubcsapat VB-ken az IDBF tagországok 5 legeredményesebb egyesülete versenyezhet.

A Dunai Sárkányok STE Vác csapata 60 fővel vett részt a versenyen, ami az egyesület közel 10 éves fennállásának eddigi legnagyobb kihívása volt.

A csapattagok közül már többen álltak dobogón különböző világversenyeken, mint a magyar sárkányhajó válogatott tagjai, sőt, sokan közülük tagjai voltak a 2009-ben, a budapesti klubcsapat EB-n bronzérmet szerző váci csapatnak is.

Ez a világbajnokság azonban minden szempontból nagy kihívást jelentett a csapatnak, mert a versenyzők munka, család, vagy iskola mellett, a szabadidejüket áldozták a felkészülésre, és állami vagy önkormányzati támogatás híján minden, a felkészüléssel és a versenyzéssel járó költséget maguk fizettek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

A váci sárkányhajósok legjobb eredménye a senior open 2000 méteren egy ezüstérem, illetve a senior mix 2000 méter 4. helyezése, de a többi egység is a felső-közép mezőnyben végzett.

Külön dicséret illeti a tavalyi szegedi VB-n kiválóan szereplő U-18-as és U-23-as versenyzőinket, akik saját korcsoportos verseny híján a legerősebb mezőnyben, a premier korosztályban versenyeztek.

Csapatunk nemcsak a hagyományos, 20 fős hajók mezőnyében, hanem az egyre népszerűbb és egyre nagyobb mezőnyt felsorakoztató 10 fős hajóosztályban is jól szerepelt. A 10 fős hajók népszerűsítése már annak a hosszú folyamatnak a része, melynek végén reményeink szerint a sárkányhajózás bekerülhet az olimpiai sportágak családjába.

A csapattagok egy rövid pihenő után még részt vesznek néhány kisebb hazai és külföldi versenyen, majd megkezdik a felkészülést a 2015-ös klubcsapat EB-re, melynek a rendezési jogát a hírek szerint hazánk nyert el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A Dunai Sárkányok eredményeit, eseményeit az egyesület Facebook oldalán követhetik az érdeklődők.  (Szabó Miklós)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments