Az új motorvonat-flotta első járművei Vác felé is járnak majd

Flirt motorvonatok átadása-700Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar vasúti személyszállítás fejlesztése: a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. közösen beszerzett első FLIRT motorvonatait október 15-én Budapesten adták át az utasforgalomnak.

A MÁV-START és a GYSEV flottája az EU Kohéziós Alap társfinanszírozásával, nyílt, közös közbeszerzési eljárás keretében bővül. A svájci Stadler Bussnang AG a magyar nemzeti vasúttársaságnak 42, míg a társvasútnak 6 FLIRT-öt szállíthat. Így a magyar vasúti közszolgáltatás színvonala jelentősen emelkedni fog, ahogy azt az utóbbi években a MÁV-START meglévő 60 FLIRT motorvonata és a GYSEV FLIRT-jei is bizonyították már.

A korszerű járművek kiemelkedő megbízhatóságuk mellett több tízmillió kilométert tettek meg, és csak a MÁV-START-nál mintegy 7 milliárd forint értékű villamosenergiát takarítottak meg. Az utasok is elégedettek: az érintett vonalakon 6-12 százalékkal emelkedett a számuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A MÁV-START új FLIRT-jei közül 8 a pusztaszabolcsi és a székesfehérvári vonalon váltja ki az összes budapesti elővárosi forgalomban közlekedő, mozdony vontatta szerelvényt. 19 a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon dolgozhat, 12 az esztergomi vonal közlekedését erősíti a pályafelújítás és villamosítás befejezését követően.

Csúcsidőn kívül a szerelvények egy része Monorra és a Budapest–Vác–Szob vonalon is közlekedhet majd.

A most forgalomba álló vonatok a vasútvállalat színvilágát tükröző, kék-szürke-sárga színű festést kaptak. A fejlesztésnek a debreceni, nyíregyházi, füzesabonyi, miskolci, szentesi, kunszentmiklósi és lajosmizsei vasútvonal utazói is örülhetnek, az új motorvonatokkal kiváltott járművek a jövőben őket szállítják majd. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments