Új közbeszerzési pályázatot írnak ki a váci mobilgátra

árvíz a Duna-parton 2010 júniusábanJogszabályváltozás miatt visszavonta a váci önkormányzat a város déli részének árvízmentesítésére augusztus közepén kiírt tendert – jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A projektre új közbeszerzési eljárást fognak kiírni.

A projektet egészében uniós támogatásból, nettó 1,8 milliárd forint becsült összegből kívánta finanszírozni az önkormányzat. Grmela Judit aljegyző az MTI kérdésére közölte: a tervezett beruházás műszaki tartalmát – hosszas egyeztetéseket és ellenőrzéseket követően – az akkor hatályos jogszabályok szerint alakították ki.

Egy augusztus elején megjelent belügyminiszteri rendelet viszont alapvetően megváltoztatta az árvízi védekezés feltételrendszerét: Vác esetében 1 méterrel megemelte a mértékadó árvízszintet.

A rendelet értelmezését, valamint az államigazgatási konzultációkat követően az önkormányzat arra a következtetésre jutott, hogy visszavonja az ajánlati felhívását, majd előkészíti az újabb közbeszerzési eljárását, amelynek a műszaki tartalma az új jogszabályon alapul.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A most visszavont tender három részből állt. A Duna mellett elhelyezendő 1780 méter hosszú mobil árvízvédelmi falból, az ehhez csatlakozó 350 méteres mobilgátból, valamint a Gombás patakot ideiglenesen lezáró műtárgyból. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments