Újabb információk Berkiről: a szennyesen is keresett a fickó

Több százezer forintot kért mosodai és takarítási számlákra Berki Krisztián (33) a váci focicsapatot megvásárló brit üzletembertől.

A Blikk információi szerint több olyan számlát is becsatolt az átvert üzletember, amellyel összességében 15 millió forint körüli összeget csalt ki tőle a valóságshow-hős exsportoló.

A lap már tegnap is foglalkozott a témával, s megírta, hogy volt és jelenlegi váci labdarúgókat hallgat ki a rendőrség Berki ténykedésével kapcsolatban, elsősorban a pénzügyekre kíváncsiak a nyomozók.

– Több esetben meccsszervezés jogcímén félmillió forintot kért az angol befektetőtől Berki Krisztián. Mint később kiderült, a valóságban még százezer forintot sem érte el ennek költsége. A stadion épületében az egyesület saját mosógépei tisztították a mezeket, de erre is elkért közel kétszázezer forintot. Ezekből a tételekből tevődik össze a kárösszeg, amit amit a rendőrségnek mind elmondott a megtévesztett tulajdonos – állította a Blikknek Orbán Levente, a Vác FC ügyvezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Mint arról a Blikk beszámolt, az egykori NB II-es Dunakanyar-Vác azon focistáit, akik Berkiék regnálása alatt szerződésben álltak a futballklubbal, az elmúlt hetekben kivétel nélkül idézést kaptak a VI. kerületi rendőrkapitányságra, ahol volt főnökük ügyeivel kapcsolatban faggatták őket. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments