Parlando Színház: utoljára Vácon a Valahol Európában

Valahol EurópábanUtolsó előadásához közeledik a Dés László-Nemes István: Valahol Európában című musical előadássorozata a Parlando Színház Kulturális Egyesület Társulatának előadásában.

A hat sikeres tavaszi előadás után a szerzők még négy előadást és egy versenyen való részvételt engedélyeztek a társulatnak. A közönség eddig a váci hat alkalmon kívül, Gödön, Dunakeszin, és Békéscsabán a Scherzo 2014 XIX. Amatőr Musical Színpadok Fesztiválján láthatta ezt a musicalt a Parlando Társulatának előadásában, összesen tízszer. Ezen az utóbbi nívós országos megmérettetésen a csapat első helyezést ért el, valamint Soós Máté a legjobb mellékszereplő díját hozhatta el „Ficsúr” alakításáért.

A közönség köreiben nemhogy csökkent volna az érdeklődés, hanem egyre nőtt. Az utolsó előadásra már novemberben elfogytak a jegyek, amire a csapat sem számított.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A sikeres előadások és a szakma együttes elismerése a társulatot még nagyobb alázatra és összefogásra ösztökéli. A Parlando Színház Társulata 2015 tavaszán egy másik musical bemutatását tervezi, ami szintén a közönség köreiben ismert és kedvelt. (Louise)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments