Bomba miatt nem indít vonatokat a Nyugati Vác felé

robbanótest az állatkertnél-250Mintegy ötszáz embernek kellett elhagynia a budapesti állatkertet, az Országos Gyógyintézeti Központot és az állatkert környékét, miután tüzérségi lövedék került elő földmunkák során délelőtt a fővárosban, a Vágány utca 1. szám előtt – tájékoztatta az MTI-t a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs altisztje.

Bátyi Edina ismertetése szerint a rendőrség lezárta a Vágány utca és a Dózsa György út egy-egy szakaszát. Az érintett területen nem járhatnak a Nyugati pályaudvarról induló vagy oda érkező vonatok sem. A lezárt területen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járművei sem közlekednek.

Közlése szerint az állatkertből 250 embernek kellett távoznia a gyógyintézetből pedig 150 személynek. A betegeket a területzár feloldásáig más intézményekben helyezik el. További száz ember távozott a lezárt területről – tette hozzá Bátyi Edina.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője az MTI-vel közölte, hogy az állatokat az állatházakba terelték, ahol egy esetleges robbanás esetén nem sérülhetnek meg a repeszektől, a gondozók pedig az állatkert egy olyan pontján várják ki a robbanótest vizsgálatát, amely a területzáron kívül található.

A hirado.hu-n megjelent cikk szerint a látogatóknak felajánlották, hogy a most megváltott belépővel egy másik alkalommal felkereshetik az intézményt, aki pedig nem kívánt élni a lehetőséggel, annak visszatérítik a jegy árát – mondta Hanga Zoltán.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese közölte: a Nyugati pályaudvar ideiglenesen nem indít és nem fogad vonatokat, és szünetel a vonatközlekedés a becsatlakozó vonalszakaszon. Ezért a Budapest-Cegléd, a Budapest-Lajosmizse, a Budapest-Vác-Szob, illetve a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon késnek a szerelvények.

Mivel a vonatok nem mehetnek be a Nyugati pályaudvarra és nem is indulhatnak onnan, Cegléd felől csak Kőbánya-Kispestig közlekedik valamennyi vonat és onnan indul vissza. Szob-Vác, illetve Vác-Veresegyház felől Rákospalota-Újpest állomásig közlekednek a vonatok – közölte a sajtóügyeletes.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere közölte, hogy a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments