Díjat kapott a Váci végrendeletek harmadik kötete

Oklevel_2015Díjat kapott a Váci Levéltár kiadványa, a Váci végrendeletek III. Mint azt Horváth M. Ferenc igazgató lapunknak elmondta: most először vettek részt a Magyar Levéltárosok Egyesületének pályázatán, amelyen az első helyet szerezték meg a forráskiadványok kategóriában.

– Annyit el lehet mondani erről a kötetről, hogy ilyet még senki nem adott ki. Az országban már sok helyen jelent meg végrendeleteket tartalmazó kötet, de mi le is fordítjuk a latin, a német, esetenként a héber, jiddis nyelvűeket. Most már sorozatban a harmadik kötete jelenik meg ezeknek a végrendeleteknek, amik családtörténeti, várostörténeti, gazdaságtörténeti, jogtörténeti, orvostörténeti szempontból jelentenek sokat. Reméljük, hogy nemcsak a szakemberek fogják használni ezeket a köteteket, hanem a magánszemélyek, amatőr kutatók is, akik a családjuk történetére kíváncsiak – mondta az igazgató.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A kitüntető címet szerdán az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában rendezett ünnepi rendezvényen vette át Horváth M. Ferenc levéltár-igazgató Réthelyi Miklóstól, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnökétől. A váci kötetet Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője ismertette. Az első díjazottaknak 150 ezer forint értékű könyvvásárlási utalványt ajánlott fel az Arcanum Kiadó és az Osiris Kiadó.

Az 540 oldalas kötet 2014-ben jelent meg. Megvásárolható a levéltárban és a helyi könyvesboltokban is. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments