Eddig huszonkét váci jelentette be a pálinkafőzőjét

pálinkafőzésJanuár 1-től megváltoztak a házi pálinkafőzés szabályai. Az eddigi kedvező adózást garantáló törvényt egy új szabály váltotta fel – erre is felhívja a figyelmet a városháza.

Ez év elejétől a magánfőzés eredményeként előállított párlat után a magánfőző állandó lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatóságnak évi 1000 forint adót kell fizetni. Magánfőzőnek kell tekinteni azt a 18. életévét betöltött, gyümölcstermesztő személyt, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik, magánfőzésnek – évente legfeljebb 50 liter mennyiségig – pedig az a párlat-előállítás minősül, amelyre a magánfőző által a saját lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén kerül sor, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, erre a célra kialakított desztillálóberendezés használatával.

A Deákné dr. Szarka Anita jegyző által kiadott közlemény emlékeztet rá: a magánfőzőnek a lakóhelye szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz a párlat előállítására alkalmas desztilláló berendezést – abban az esetben, ha annak megszerzésére 2014. december 31-ét követően került vagy kerül sor – a tulajdonszerzést követő 15 napon belül kell bejelentenie.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Akinek ilyen berendezés 2015. január 1-jét megelőzően került a tulajdonába, a bejelentést 2015. január 15-ig kellett megtennie. A berendezés megszerzését igazoló iratot a tulajdonos köteles megőrizni, azonban ezt a dokumentumot a bejelentéshez nem kell csatolni.

2015-ben csak bejelentési kötelezettség terheli az érintetteket. A magánfőzőknek adóbevallási és fizetési kötelezettségüknek első alkalommal a tárgyévet követően, 2016. január 15-ig kell eleget tenniük, kivéve, ha valaki mégsem állít elő 2015-ben magánfőzött párlatot, mert ez esetben nem keletkezik a tárgyévre vonatkozóan adóbevallási és értelemszerűen adófizetési kötelezettsége sem.

„Tájékoztatásul közöljük, hogy eddig 22 ilyen jellegű bejelentés érkezett az önkormányzati adóhatóságunkhoz. Egyúttal – a lejárt bejelentési határidő miatt – ezúton is tisztelettel kérünk minden olyan érintett magánfőzőt, akinek 2015. január 1-je előtt került a tulajdonába desztillálóberendezés és eddig nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének, szíveskedjen azt – ügyfélfogadási időben – soron kívül pótolni” – kéri a jegyző.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A szükséges nyomtatvány a polgármesteri hivatal adócsoportjánál rendelkezésre áll, a kitöltésben a munkatársak szükség esetén segítséget nyújtanak. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments