Útdíj: nem tervez módosításokat Dunakeszi és Göd

M2 autóút-250Az új útdíjrenszer bevezetése óta a legnagyobb változást Vácról Dunakeszi és Göd központján keresztül a fővárosba vezető 2­-es úton mérték. Ennek ellenére Göd és Dunakeszi sem tervezi a városon belüli közlekedésének módosítását.

„Ha át akarnánk terelni a forgalmat máshová, akkor sem tudnánk megtenni, mivel nincs lehetőség átirányítani az utazókat. Úgy érzékeljük, hogy nincs nagy probléma, hétvégén ugyan több autó van a városban, de objektív felmérésünk nincs a forgalomról” – mondta a Világgazdaságnak Markó József, Göd fideszes polgármestere.

aprohirdetes-250A polgármester kiemelte, a plusz terhet jelentő megyei matricák és nem a megnövekedett forgalom miatt kérték, hogy legyen díjmentes a 2-es számú főút, azonban érdemi változás nem történt ez ügyben. Hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere nem kívánja tovább fizetni az M1­-M7 bevezető szakaszának közvilágítását, véleménye szerint félre kell tenni az indulatokat, és nem kell erőszakos módon fellépni az intézkedés ellen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Dunakeszi Város Önkormányzatának szóvívője, Szabó Katalin is megerősítette, jelentős forgalomnövekedést nem tapasztaltak, annak ellenére, hogy a Best Way Traffic Kft. elemzéséből kiderül, átlagosan 15 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható a 2­-es úton Budapest irányába.

Szabó Katalin alapvetően pozitív intézkedésnek tekinti az új útdíjrenszer bevezetését, de nem értenek egyet azzal, hogy már most fizetőssé tették az M2-­t, amely még nem tekinthető teljes értékű autópályának, mivel még nem mindenhol 2×2 sávos az út. Észrevételeiket a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tartott – Fónagy János parlamenti államtitkár által összehívott – egyeztetésen is elmondták, de az észrevételeket nem építették be a változtatásokba – fogalmazott a szóvivő. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments