Március 20-án a Hold megeszi a Napot – nézd meg te is!

napfogyatkozásHosszabb szünet után ismét napfogyatkozást láthatunk Magyarországról március 20-án, a délelőtti órákban. A fogyatkozás közel 60 százalékos lesz, ezért mindenképp érdekes megfigyelni, illetve bemutatókat szervezni a nagyközönség számára.

Napfogyatkozás olyankor jön létre, amikor Holdunk a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka bolygónkra vetül. A jelenség a Föld felszínén állva csak az árnyék területéről figyelhető meg. A Napnak és a Holdnak az égen látható mérete közel egyforma, mivel a Hold a Napnál 400-szor kisebb és 400-szor közelebb is van, ezért kedvező helyzetben a Hold az egész napkorongot eltakarhatja.

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján megjelent cikk szerint részleges napfogyatkozás akkor látható, amikor a Hold a napkorongnak csak egy részét takarja el. Utóbbi egy-egy napfogyatkozás alkalmával a Föld több ezer kilométer széles területről figyelhető meg. Ezt mutatja az ábrán a nagyobb és világosabb szürke kör a Föld felszínén. Teljes napfogyatkozás idején a Hold az egész napkorongot eltakarja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásai

Ez a részleges fogyatkozásnál sokkal kisebb területről látható, ez a mellékelt ábrán a világosabb szürke korong centrumában lévő kisebb, sötétebb folt. Utóbbi csak 100-200 km átmérőjű, ez a totalitás sávja. A teljes napfogyatkozás elméletileg lehetséges maximális időtartama legfeljebb 7,5 perc — ilyen hosszú totalitás azonban rendkívül ritkán fordul elő.

napfogyatkozas-vedelem-540x332A 2015. március 20-i fogyatkozás teljes napfogyatkozás, azonban a teljesség sávja lakott területektől távol, az Atlanti-óceán vidékein helyezkedik el, a hazánkhoz legközelebbi szárazföld, ahonnan meg lehet figyelni a teljességet, a Feröer-szigetek. A jelenség Európa teljes területéről látható, minél nyugatabbra, minél közelebb helyezkedünk el a teljesség sávjához, annál nagyobb mértékű részleges fogyatkozást láthatunk.

Budapestről nézve a fogyatkozás 9:39:32-kor kezdődik. A jelenség közepén, 10:48:33-kor a fogyatkozás nagysága 0,66, a napkorong 58,4 százaléka van takarásban, a Nap 40° magasan látszik a horizont felett. Ilyen mértékű napfogyatkozás során a napfény mennyisége észrevehetően csökken, noha még nem túl feltűnően. A fogyatkozásnak 11:59:47-kor van vége Budapesten. Ezektől az értékektől csak néhány perc eltérés tapasztalható az ország más területein, és a fogyatkozás mértékében is csak minimálisak az eltérések (a nyugati határszélen valamivel nagyobb mértékű a fogyatkozás, délkelet felé haladva pedig kisebb). ♦

Soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, se szabad szemmel, se távcsővel, se fényképezőgéppel, vagy a videokamera keresőjével! Az erős fénytől azonnal megvakulhatunk!

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments