Olcsóbb lesz az M2-es autópálya terveinek aktualizálása

M2 autóút-250Az eredetileg becsült nettó 650 millió forint helyett nettó 634 millió forinttal, a Roden Mérnöki Iroda Kft nyerte el az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti szakasza terveinek felülvizsgálatára, korszerűsítésére kiírt tendert – az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg – írja az MTI.

Az uniós KÖZOP program támogatásával finanszírozott munkára a nyílt közbeszerzést múlt év októberében írta ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A felhívásra három ajánlat érkezett.

Az M0-s autópályától induló és Vácig tartó 19 kilométer hosszú M2-es autóút váltakozva kétszer két-, illetve kétszer egysávos, ennek balesetveszélyessége miatt 2011-ben készült terv a teljes szakasz kétszer kétsávosra bővítésére. Az építés azonban nem kezdődött el, mivel időközben több módosítás vált szükségessé. Ilyen volt a dunakeszi kétszintű csomópont elhagyása – takarékossági okból -, illetve ugyanazon a szakaszon az ivóvízbázis védelme. Továbbra is része a tervnek két, a 2-es számú főutat az M2-es autópályával összekötő útépítés. Az átkötő utak egy-egy 30 méteres hídon haladnak át a Budapest-Szob vasútvonal felett. Új előírás, hogy a pályákat ne szalagkorlát, hanem betonsáv válassza el egymástól.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A tervezés befejezési határideje szeptember 30. Az építés – Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője korábbi tájékoztatása szerint – 2017-ben kezdődhet, és az uniós költségvetési időszak utolsó évére, 2020-ra lehet készen. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments