Sztankó Attila atya hitvallása a ligeti beszélő padokon

Beszélő padok a LigetbenTíz darab beszélő padot helyeztek el a Ligetben – erről számolt be az ötletgazda, a körzet képviselője Kiss Zsolt szerdán a helyszínen. A kezdeményezést örömmel fogadta Sztankó Attila atya, a Hétkápolna lelkésze, aki maga válogatta ki a padra gravírozott bibliai idézeteket. Az akció civil összefogással valósult meg.

Kiss Zsolt egyik szlogenje a Csináljunk rendet Vácon! – ezt tartotta szem előtt akkor is, amikor felkarolta az ötletet, amely még édesapjától származott, aki a Rádi úti kőkeresztnél helyezett el még képviselőként egy réztáblát.

– Nagyon rossz állapotban vannak a város padjai, a Ligetben a padok már hiányosak, használhatatlanok voltak. Ezért megkerestem Sztankó Attila atyát, és elmeséltem neki a „beszélő padok” ötletemet. Miért beszélő padok? Mert üzenetet hordoznak magukon. Jelen esetben a Hétkápolna területén bibliai idézeteket, melyeket Attila atya gyűjtött össze. Talán egy percre megállnak az emberek, és elgondolkodnak azon, mit jelentenek a padokon lévő üzenetek. Talán védelmet is adnak nekik, mert aki elgondolkodik az üzeneteken, az nem akarja tönkretenni a padokat. Folytatni szeretném ezt a programot, és folyamatosan lecserélni az elhasználódott, tönkrement padokat a városunkban – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Kiss Zsolt arra kért mindenkit, hogy a most elkészült, szépen felújított és üzenetet hordozó padokat védjék meg, és kérte a lokálpatrióta szemléletű embereket és vállalkozókat, hogy segítsék kezdeményezésemet azzal, hogy örökbe fogadnak egy beszélő padot.

Örömmel fogadta a kezdeményezést Sztankó Attila atya. Mint mondta az egyháznak mindig is az isteni rend megvalósítása volt a célja, ezért itt a Földön is igyekeznek megmutatni az emberi kapcsolatok szintjén, hogy milyen is lehet a mennyország.

– Ennek kifejezése az is, ahogy egymáshoz viszonyulunk, ahogy megteremtjük egymásnak azokat a lehetőségeket, amelyek által embernek érezzük magunkat. Amikor egy ilyen pad elkészül, akkor az emberre gondolunk, hiszen ez nem egy öncélú tárgy: valaki megpihen rajta, valaki leül rá és elkezd gondolkodni. Ezeken a padokon az örök igazságokat szerettük volna feltüntetni, olyanokat, amelyek mindenkinek mondanak valamit – mondta és hozzátette: van szerelmeseknek szóló és van, amely bánatos embereknek készült.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Sztankó Attila atya 11 éve él Vácon, most azonban Zebegénybe helyezik, ezért mint mondta úgy érzi, a padokon a helyieknek hagyja az intelmeit, amelyek reméli meghallgatásra találnak, és segítenek abban is, hogy a Vácon élő emberek jobban összetartsanak, mert mint mondta, úgy érzi egyre nagyobb a széthúzás.

A kezdeményezés civil összefogással valósult meg. Támogatók voltak: Stefanik József asztalos, Bánkuti Kft, Káplár fatelep, Front Grafika Kft, Kalapács Kft, Príma bolthálózat, Tamás Autó Kft, Naszály festékbolt, Alsóvárosi Patika, Korall diszkont, Angelato cukrászda és DigitalVác Kft. (Furucz Anita)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments