Késes, baltás támadás után most bíróság elé áll

késsel-fenyegetEgy 33 éves férfi a gyanú szerint nagybörzsönyi házukban bántalmazta édesapját és annak élettársát, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott testi sértés bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. József 33 éves helyi lakos ellen.

A police.hu beszámolója szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. január 1-jén 19 óra körüli időben nagybörzsönyi házukban szóváltásba keveredett az édesapjával és annak élettársával. A vita során a férfi az asszony kezéből kiütötte az étellel teli fazekat. A gyanúsított édesapja az élettársa védelmére kelt, melyet követően F. József meglökte és megütötte a férfit.

Központi Gyógyszertár Vác

A sértett az ütés következtében a földre esett, ahol a 33 éves férfi többször fejbe rúgta. Ezután az asszonyt egy alkalommal – az eddigi adatok alapján egy baltával – fejbe vágta, majd a helyszínen talált késsel a nő feje irányába szúrt. Az asszony védekezésképpen maga elé tartotta a kezét, azonban a kés az ujjai között átment és megvágta a homlokát. A további bántalmazást a gyanúsított édesapja akadályozta meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján a bántalmazás következtében a férfi 8 napon belül gyógyuló, míg az élettársa életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök F. Józsefet másnap hajnalban otthonában elfogták és előállították, majd a Pest megyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az őrizetbe vett férfit az illetékes bíróság 2014. január 3-án előzetes letartóztatásba helyezte.

A gyanúsított ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments