Szerdán zárva lesz a hivatal, szünetel az orvosi rendelés is

zárva vagyunkJúlius 1. szerda a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, ezért  egyben munkaszüneti nap is. Emiatt zárva lesz a polgármesteri hivatal és az okmányiroda is, valamint nem fogad ügyfeleket a munkaügyi központ és több más hivatal sem.

1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, ennek emlékére négy évvel később, 1996-ban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte, hogy Magyarország területén július 1-jén ünnepnapot tartsanak. Az ünnepet 1997-ben tartották meg első alkalommal, ekkor még a köztisztviselők napja név alatt.

Központi Gyógyszertár Vác

2001-ben munkaszüneti nappá nyilvánították. 2011. június 20-án az Országgyűlés úgy határozott, hogy július 1-je a kormánytisztviselők napja is legyen, így ekkortól kezdve az ünnep neve a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja lett. Jelenleg munkaszüneti napnak számít a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B §-a értelmében július 1. Semmelweis-nap is, amely az egészségügyi dolgozókra és az egészségügyben dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap. A fentiek alapján a háziorvos, gyermekorvos, illetve a fogorvosi rendelés július 1-én szünetel, sürgős esetben a városi ügyeletet kell keresni. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments