Szombaton avatják Zebegényben a felújított emlékművet

zebegényi trianoni emlékműJúnius 6-án, szombaton 10.30 órakor adják át Zebegényben a felújított Országzászlót és Hősök Emlékművét. A Maróti Géza által tervezett Országzászló felújítása és eredeti tervek szerinti befejezése tavaly ősszel kezdődött.

Az emlékművet az idei trianoni megemlékezés alkalmával szenteli fel Beer Miklós, a Váci Egyházmegye főpásztora. A rendezvényen beszédet mond Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, és fellép Bródy János, Maróti Géza dédunokája.

A felújítással egyidejűleg új kilátó is épült a Kálvária-hegyen, melynek átadására is most szombaton kerül sor. A program Varga Miklós műsorával zárul.

A Kálvária-hegy tetején kialakított szimbolikus sírkert északi végébe megálmodott emlékművet 1935-37-ben építették, de befejezését a II. világháború megakasztotta. Az építészeti munkálatok befejeződtek ugyan, de az oszlopokra tervezett kettős keresztek elkészítésére és elhelyezésére már nem kerülhetett sor. Emiatt kerülhette el az 50-es években sok hasonló, a trianoni döntés emlékezetére épített alkotás sorsát, a lerombolást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A négy terméskőpillér – és azok eredeti rendeltetése – csak az 1960-as évek elején szúrt szemet a hatalomnak. Az akkori leleményes és jó érzésű helyi vezetés pedig, hogy megmentse az emlékmű torzó részeit, egy huszárvágással kilátóvá alakította.

2000. június 4-én, a trianoni békeszerződés 80. évfordulóján avatták nemzeti emlékhellyé.

A 2014. évi felújítás során az „ideiglenes” kilátót el kellett bontani, ezért egyidejűleg egy új, fa szerkezetű kilátó épült a Kálvária-hegyen a kápolna másik oldalán. Az onnan nyíló panoráma ugyanolyan páratlan élményt nyújt, mint amit a régi kilátóból élvezhettek a kirándulók. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments