Vác nem Chicago – állítja a rendőrség

rendőrök1Az utóbbi hetekben Vácott és közvetlen környékén több haláleset is történt, ezekkel a média is foglalkozott. Nemrég például egy emberi fejet találtak egy erdős részen, most pedig egy holttestre bukkantak. A rendőrség ezeket közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, a lezárás után azonban semmilyen információt nem kap a közvélemény.

A rendőrség a közigazgatási hatósági eljárás során a sajtó részére csupán az eljárás hatálya alatt álló hozzájárulásával adhat bármilyen tájékoztatást. A személyes adat védelméhez fűződő érdek – illetve jelen esetben a kegyeleti jogok védelme – magasabb szintű védelmet élvez, mint a tájékoztatáshoz való alapvető jog. Az eljárás hatósági befejezése után sincs mód a sajtó tájékoztatására – derül ki a Váci Napló kérdéseire adott válaszokból.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Váci holokauszt: tények és egy félreértelmezett cikk

Központi Gyógyszertár Vác

Öngyilkosság miatt 12 esetben, rendkívüli haláleset miatt pedig 21 esetben indult eljárás a Váci Rendőrkapitányságon 2015-ben. Ezen esetek közül két esetben találták meg a holttestet közterületen, azonban az idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Teljes cikkünk további fontos és érdekes információkkal a Váci Napló augusztus 28-i pénteki számában olvasható. ♦

Csatlakozz hozzánk!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

One thought on “Vác nem Chicago – állítja a rendőrség

  • Nem értek egyet. Aki itt él, és itt lakik tudja hogy nincsen rend. Nagyon nincs. Az emberek pedig FÉLNEK. Vác a bűnözés melegágya, és most még jönnek a menekültek is. A váci városi rendőrség legalább 35 település tekintetében illetékes, és nincs elég rendőr!! Váctól egészen szobig minden az övék. Be kellene vonni az önkormányzatnak az állampolgárokat a rend fenntartásába, támogatnia kellene az önkormányzatnak azokat a személyeket, akik hajlandóak éjszaka rendfenntartással kapcsolatos járőrszolgálat ellátását végezni. Itt elsősorban üzemanyag támogatásra gondolok, valamint esetleg energia ital, kávé, étel biztosítására. Minden f@szságra van pénze az önkormányzatnak (körborzalom), csak arra nincs, hogy javítsa az itt élők biztonságérzetét. Azzal le van tudva a dolog, hogy a rend fenntartása a rendőrség dolga! Ok. De ha nincs elég járőr? A polgárőrség kizárólag hétvégén aktív, és akkor is kizárólag a diszkó környékén. Fördős Úr léphetne valamit… ne várjon a rendőrségre.

hozzászólás