Hűha! Egy hónapos fokozott ellenőrzést rendeltek el!

rendőrségi közúti ellenőrzés-370Az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor általában két-három napra – jobbára a hétvégére – rendeltek el úgynevezett fokozott ellenőrzést egy-egy kisebb régióra, vagy valamelyik megyére, a rendőrség friss közleménye szerint az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területén, méghozzá egész októberre!

A rendőrség Magyarország teljes közigazgatási területén 2015. október 1-jén 0 órától 2015. október 31-én 24 óráig fokozott ellenőrzést hajt végre, amelynek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása – áll a közleményben.

Központi Gyógyszertár Vác

Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át. Ehhez elvileg semmilyen indok nem szükséges, bárkit, bárhol, bármikor megállíthatnak az egyenruhások.

A közlemény ugyan nem ír róla, de nagy valószínűséggel az elmúlt hetek migránsproblémái húzódnak meg a döntés hátterében. (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments