Migránsok betelepítése Vácra és a BBC jóöreg etikai kódexe

migránsok rendőrautó mellettNem a Váci Napló terjesztette a városban, hogy felmerült: visszatoloncolt bevándorlókat telepítenek le településünkön. Több helyi internetes honlapon közöltek ellenőrizetlen forrásokból ilyen hírt úgy, hogy nem kérdezték meg azokat, akik pedig pontosan tudják a választ.

A migránsválság nem csak Magyarországot, de egész Európát váratlanul érte, olyannyira, hogy a meglepetéstől a politikusok Brüsszelben máig sem ocsúdtak fel. A bevándorlók nagy számban érkeznek ezekben a napokban is a schengeni határokon belülre, s ez a szakértők szerint előbb-utóbb a mostaninál szerteágazóbb társadalmi feszültségeket okoz.

Központi Gyógyszertár Vác

Szinte minden országban megjelent az idegenellenesség, ez idehaza is erősen jelen van. Ezt igyekszik meglovagolni számos, szerencsére csak kevesek által olvasott média. Néhány napja például – bár közölték, hogy meg nem erősített híreket továbbítanak – azt kezdték el terjeszteni, hogy „a fősodratú média közölte mai hírei között, hogy az itt ragadt és visszatoloncolt menekülteket magyarországi településeken kívánják elhelyezni. Írásukban két helyszínt említenek, nevezetesen Nagyfát és Vácot.” Forrásként a nemezetiarcvonal.net honlapot jelölték meg, amely viszont nem tünteti fel információjának forrását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A bevándorlókkal kapcsolatos pletykák miatt Kászonyi Károly (Jobbik) önkormányzati képviselő Latorovszky Gábor váci rendőrkapitányhoz fordult, választ kérve arra, igaz-e a hír. Az alezredes a következő választ adta az elmúlt héten csütörtökön kelt levelében: „Levelével kapcsolatosan, mely szerint a Magyarországról kiutasított, de jelenleg is az ország területén tartózkodó migránsoknak – mivel az ítélet nem végrehajtható – a hatóságok kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki Vácon, azt válaszolom, hogy erről információval nem rendelkezem. Jelenleg nincs tudomásom arról, hogy Vác területén bárhol is idegenrendészeti őrzött szállást alakítottak volna ki. Idegenrendészeti őrzött szállás kialakításáról és annak helyének eldöntéséről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tud információval szolgálni.”

A Váci Napló szerkesztősége e-mailben érdeklődött a hivatalnál, ahol kategorikusan cáfolták azt az állítást, hogy Vácra migránsokat telepítenének be. „A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal sem intézmény megnyitását, sem elismert menekültek elszállásolását nem tervezi Vácon” – írták érdeklődésünkre. Úgy gondoljuk, elvárható tőlük, hogy felelősséggel nyilatkozzanak és a valóságnak megfelelő információkat adjanak ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A magyar sajtóban széles körben még ma is használják az angol közszolgálati média, a BBC etikai kódexét. Szerkesztőségünk a jövőben is ezt tartja újságírói munkája alapjának. (Furucz Zoltán) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments