A VÁCI NAPLÓ AJÁNLJA: jazzmuzsika, népzene, táncház

Az átlag életkoruk 16 év: a D.A.S. Trió

2016. január 30. 19 óra – művelődési központ

Három fiatal muzsikus, akiknek az átlagéletkora még csak tizenhat év, kivételes tudásukkal máris felkeltették a jazzrajongók és a szakma figyelmét egyaránt. Ők a D.A.S. Trió: Fábry Adonis/Donka (dob), Nagy Ábel (billentyűk), Kéri Samu (basszusgitár). Saját kezdőbetűikből rakták össze az együttes nevét, amikor alig két éve először együtt muzsikáltak. Azóta több díjat is bezsebeltek különböző fesztiválokon. A zenekar saját számokat játszik, melyeket együtt írnak. A közöttük lévő bámulatos összhang az első pillanattól átjön, fiatalos lendületük magával ragadó. A jegy ára 800  forint.

TÜKRÖS ZENEKAR: koncert, táncház

2016. február 11. 10 óra – művelődési központ

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Tükrös zenekar-150A Tükrös Zenekar azon kevesek közé tartozik, akik úgy gondolják, hogy a legjobb falusi bandák összeszokott „kamara muzsikálása” magában hordozza azt a fajta erőt és dinamizmust, amely minden korban megállja a helyét, és a feldolgozás szándéka és a műfaji keverés nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani az őket nyitott füllel figyelő hallgatóságnak. Közreműködők: Baranyai Barbara – ének, tánc, Halmos Attila – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Liber Endre – brácsa, cimbalom, Lelkes András – bőgő. A bérlet ára 1.700 forint, az előadásra belépőjegyek ára egységesen 700 forint.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments