Vereség fociban: Nagy Tibor nézte és azt látta, amit várt

Vác - UTE U21-es meccs
Egy 2014-es fotó: a váciak idehaza fogadták az újpestieket. Tóth Barna – akkor még lila-fehér színekben – mesterhármast szerzett a mérkőzésen: Vác Város LSE-UTE U21 1-8 (0-4)

Gödöllőn játszott egymással felkészülési mérkőzést szombaton az NB II-es Vác és a harmadosztályú Hódmezővásárhely: Vác FC – Hódmezővásárhelyi FC 0-1.

Az összecsapás egyetlen találatát Komáromi András jegyezte, aki a jobb szélről befelé cselezve lőtte ki a kapu hosszú oldalát. „Azt láttam, amire számítottam, jó meccs volt. Nem a győzelem volt a legfontosabb, hanem az elmúlt hét terhelése utáni játék milyensége” – nyilatkozta Nagy Tibor, a váciak vezetőedzője.

A váciaknál már nem játszott Samuel Denis Obot, aki a hét közben távozott a csapattól. Közös megegyezéssel szerződést a klub és a játékos, aki először azt jelezte, külföldre fog szerződni, végül két nap múlva kiderült, hogy az ugyancsak másodosztályú Szegedhez szerződik.

Központi Gyógyszertár Vác

Megérkezett csapatunkhoz az első „fecske” is Tóth Barna személyében. Aztán, hogy e fecske csinál-e nyarat, az majd pár hónap múlva kiderül – olvasható a klub honlapján.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Barna 20 éves, csatár. Az őszi szezonban a Budapest Honvéd II. csapatában játszott az NB III Közép-csoportjában, 16 mérkőzésen 4 gólt szerzett. Előtte az Újpest korosztályos csapataiban járta végig a szamárlétrát. A 2013/2014-es szezonban U21-es mérkőzésen többek között az ő három góljának köszönhetően nyert fölényesen az újpesti csapat a mi fiataljaink ellen itt Vácon.

Ezen a mérkőzésen többek között pályára lépett Sallói Dániel és Tóth Patrik is, akik az idei szezonban az Újpest felnőtt csapatában is bemutatkozhattak már. Sallói Dániel most az amerikai MLS-ben szereplő Sporting Kansas City csapatához igazolt, míg Tóth Patrikot az újpesti klub a szintén NB II-ben szereplő Budaörsnek adta kölcsön a tavaszi szezonra.

Barna kölcsönbe érkezett a kispesti csapattól. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments