Dunakeszin gyártják majd az új HÉV-kocsik vázát?

Flirt kocsiszekrény Dunakesziről-700Új fejlesztésű járművel indulna a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. a budapesti új HÉV-ekre kiírandó tenderen a Világgazdaság értesülése szerint. A svájci és a magyar állami hátterű társaság még tavaly állapodott meg abban, hogy minden lehetséges kötöttpályás termék pályázatán együtt indul.

A vonatok kocsiszekrénye acélból készülne a Dunakeszi Járműjavító Kft. dunakeszi bázisán, a forgóvázakat a Stadler járműjavító egységének szolnoki telephelye gyártaná, a közös tervezés pedig Svájcban történne.

Központi Gyógyszertár Vác

A Világgazdaság úgy tudja, van egy másik terv is, eszerint az új HÉV-ek a MÁV-hoz tartozó Szolnoki Járműjavítóban készülnének. Az elmúlt években felújított üzemből gördülnek majd ki az IC+ kocsik is.

A Magyar Idők hétfőn azt írta, hogy uniós források felhasználásával, több száz milliárd forintból újulnak meg, a MÁV szabványait is figyelembe véve az állami kezelésbe kerülő, városhatáron átlépő HÉV-pályák, amelyeket új szakaszok építésével össze is kötnek az állami vasúttársaság elővárosi vonalaival.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Tavaly júliusban írtak aláírták az újabb 21 Flirt elővárosi motorvonat szállítási szerződéseit a MÁV-START Zrt. és a Stadler Rail képviselői szerdán, Budapesten.

A Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Stadler Rail Csoport magyar vezérképviselete, a Stadler Trains Magyarország Kft. gyártási együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a két társaság közösen szeretne részt venni a magyarországi vasúti járműbeszerzéseken.

Már akkor is példaként említik az együttműködésre a millenniumi kisföldalatti vasút és a HÉV vonalak tervezett fejlesztését, valamint a MÁV által 50 motorvonat közelmúltban bejelentett várható beszerzését. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments