Így fogta el a TEK a fegyverrel fenyegetőző váci férfit (videó)

Mint megírtuk, garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Tamás 37 éves váci lakos ellen.  A férfi április 11-én 10 óra körüli időben Vác egyik útkereszteződésében – egy korábbi közlekedési konfliktus miatt – ment oda a sértett kocsijához, majd a 30 éves sofőrt szidalmazni kezdte és ököllel betörte a jármű egyik ablaküvegét.

A váci nyomozók a 37 éves férfi elfogására a Terrorlehárítási Központ műveleti egységét kérték fel, akik a gyanúsítottat – váci lakásában – április 11-én 19 óra körüli időben elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Központi Gyógyszertár Vác

A férfi lakásában tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azt a gáz-riasztó fegyvert is, mellyel F. Tamás a sértettet megfenyegette. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments