Vácott rongáltak, gyújtogattak és loptak – elkapták őket

Vácott felgyújtott ház-700A váci rendőrök egy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként. Egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság. Az eljárás ellenük rongálás és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik. D. Benjámin (20 éves), valamint édesanyja, P. Judit (48 éves) váci lakosok felgyújtottak egy épületet és elloptak egy teherautót.

A 20 éves férfi és édesanyja március 27-én 11 óra és március 28-án 1 óra közötti időben – egy korábbi konfliktus miatt – a sértettel közös tulajdonú váci ingatlanjuk, valamint a hozzá tartozó garázs és tároló helyiség berendezéseit megrongálta. Az épületet ezt követően felgyújtották, ami ennek következtében leégett.

Központi Gyógyszertár Vác

A gyanúsítottak az udvaron parkoló és a sértett tulajdonát képező tehergépkocsit az indítókulcsával együtt elkötötték és azzal elhagyták a helyszínt. A férfi és társa a rongálással közel 20 millió forint kárt okozott – írja a police.hu.

A meneküléshez használt és eltulajdonított jármű útközben a 42-es számú főút 18-as kilométerszelvényében lerobbant, ezért a gyanúsítottak gyalogosan folytatták az útjukat. P. Judit később mégis visszament a kocsihoz, amely mellett – a beszerzett információk alapján – a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkatársai március 28-án 14 óra körüli időben elfogták és előállították. Fiát a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei két órával később – egy berettyóújfalui benzinkúton – kapták el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A váci nyomozók D. Benjámint és a 48 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a 20 éves férfit őrizetbe vették. Őt az illetékes bíróság tegnap, csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments