Bezárta autójába a lányt és Sződligeten megerőszakolta

sződligeti megerőszakoló-700A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat szexuális erőszak bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Zsolt 49 éves komáromi lakos ellen, aki Sződliget határában megerőszakolt egy fiatal lányt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 49 éves férfi május 27-én 20 óra és 21 óra közötti időben – egy budapesti pályaudvaron – kezdeményezett beszélgetést egy 15 éves lánnyal, akit a gépkocsijához hívott és beültette a hátsó ülésre, majd az ajtókat lezárta. A lány ezért nem tudott kiszállni, a gyanúsított pedig nem állt meg annak ellenére, hogy erre a sértett többször kérte.

Központi Gyógyszertár Vác

J. Zsolt a lányt egy Sződliget melletti erdős területre vitte, ahol akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele, miközben kétszer megütötte.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elindult a tájépítészek váci programja

A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a Pest megyei nyomozók azonosították, majd július 7-én 10 óra 40 perckor Kecskeméten elfogták a 49 éves férfit. J. Zsoltot a rendőrök a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

Az illetékes bíróság július 8-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását – írja a police.hu.

J. Zsolt ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments