Megtisztult az Ipoly folyó középső szakasza

Ipolytisztitas1A Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány munkatársai és önkéntesei kilencedik alkalommal tartottak szemétszedési akciót az Ipoly folyón. Az Ipolytisztítási akció célja az Ipoly mente környezeti állapotának javítása, és a helyi lakosok, döntéshozók valamint az idelátogatók szemléletformálása, hasonló munkákra biztatása volt. A munka konkrét eredményét 110 zsák és több, nagyobb méretű szemét összegyűjtése jelentette a folyó Ipolyhídvég és Ipolyság közötti szakaszán.

Az első akciót 2005 nyarán szerveztük meg, a “Tiszta, egészséges Ipoly mentéért!” – szennyezőforrás felmérési és felszámolási programunk keretében. Azt követően szinte évről-évre megrendeztük az Ipolytisztítást a folyó alsó, Tésa alatti szakaszán, általában 20-25 önkéntes bevonásával. Tavaly helyszínt váltottunk, és az Ipoly Nógrád megyei részén dolgoztunk, Ipolyvece és Hont között.

Központi Gyógyszertár Vác

A folyó ezen a részen csodálatos adottságokkal rendelkezik: szabályozatlan, kanyargós (meanderező), és olyan vizes élőhelyek kísérik, amelyek természetvédelmi oltalom alatt állnak. Ugyanakkor a felsőbb szakaszok szabályozása, így duzzasztógátak megépítése miatt Ipolyvece és Hont között a folyó medre mélyül. Az alacsonyabb vízszint miatt a part menti fák bedőlnek az Ipolyba, teljesen elzárva a medret, megfogva és felhalmozva a szemetet. Számos torlasz felett több köbméter szemétsziget halmozódott fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Mivel tavaly nem tudtuk befejezni a munkát, ezért idén visszatértünk erre a szakaszra, és 2016. július 1. és 3. között Ipolyságig szedtük össze a szemetet.

Miért fontos az Ipoly folyó megtisztítása?

A folyó vízminőségének javítása társadalmi-gazdasági szempontból elengedhetetlen, ugyanis egyes településeket az Ipoly menti kutakból látnak el ivóvízzel, és több helyen öntözési célra is hasznosítják a vizét. A folyó egyre népszerűbb a turisták körében is, elsősorban az alsó szakaszon, és várhatóan az Ipoly turisztikai jelentősége folyamatosan nő a következő években. Mindezeken túl az Ipoly hal- és madárfaunája, valamint a folyó menti vizes területek növényvilága kiemelkedő természeti értéket is képvisel, amelyet jól mutat, hogy több szakaszán a part menti területek a Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képezik, illetve Natura 2000-es besorolásúak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Ipolytisztitas3Nincsenek pontos információink arra vonatkozóan, hogy szilárd hulladékkal, elsősorban műanyagokkal mennyire szennyezett az Ipoly folyó. Ugyanakkor szeretnénk elkerülni azt a helyzetet, amely a Duna egyes szakaszain kialakult, ahol több a műanyag hulladék, mint a halivadék: http://greenfo.hu/hirek/2014/08/19/elkepesztoen-szennyezett-a-duna

A folyótisztítást nem csak a szemét mennyiségének közvetlen csökkentése céljából szervezzük. A sajtón keresztül az akcióval pozitív példát kívánunk mutatni a helyieknek, hogy óvják, védjék környezet állapotát, és saját lehetőségeik szerint javítsanak is az élővizek állapotán. Részben munkánknak köszönhető, hogy egyre több településen szerveznek szemétgyűjtési akciót.

A tisztítás menete: a három nap során 9 hajóból álló csapatunk haladt végig a folyó Ipolyhídvég és Ipolyság közötti szakaszán. A mederből, illetve a part, gyalogosan megközelíthetetlen részeiről gyűjtöttük össze a szemetet, jellemzően műanyag-palackokat, nejlonokat, horgászati kellékeket, de “horogra akadt” olajos hordó, hűtőszekrény és fürdőkád is. Az összegyűjtött 110 zsáknyi, vagyis kb. 12 m3 szemetet lerakóba szállíttattuk el. A kenus továbbhaladás érdekében az elzáródásokat 8  helyen bontottuk meg, amely a folyó tisztulása mellett a vízi turizmusnak is kedvez. Nagyon alacsony vízállást leszámítva most már kenuval jól járható a folyó ezen szakasza is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Milyen eredményeket hoznak a tisztítási akciók a térségnek?

Az Ipoly tisztításával a környezet állapota javul a térségben. Ez jó a helyi lakosoknak, hiszen tisztább, egészségesebb környezetben élhetnek. Előnyös a helyi önkormányzatoknak, ugyanis kedvezőbb lesz településük megítélése. Pozitív hozadéka lesz a turizmusból élők számára is, hiszen a tiszta kistérség növeli a turisták érdeklődését az Ipoly mente iránt.

Alapítványunk az idei akciót részben a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programjának anyagi támogatásával valósította meg, de az áldozatos munkát végző önkénteseink mellett hálával tartozunk a szlovákiai Ipoly Uniónak, valamint Ipolyhídvég, Ipolytölgyes és Ipolyság polgármesteri hivatalainak/önkormányzatainak is a különböző adományokért, segítségnyújtásért. (Magosfa Alapítvány, fotók: Gieszer Richárd, Juhász Lilla és Králl Attila) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments