Nagy sikert aratott a kézműves sörfesztivál és a szép lányok

Szépségkirálynő-választásVác Város Önkormányzata és a Dunakanyar Rendezvényiroda közös szervezésében augusztus 19-20-21-én, három napos, ingyenes rendezvénysorozat várta az érdeklődőket a váci Duna-parton.

A III. Dunakanyar Kézműves Sörfesztivál színes programjaira már az első napon több ezren látogattak el. A hazai kisüzemi sörfőzdék bemutatkozását követően a gödi Roxymbol zenekar játszott, majd az est sztárvendége Kasza Tibi lépett színpadra. A péntek este csúcspontja a Vácon először koncertező külföldi ABBA emlékzenekar koncertjénél volt, akik a közel 2 órás fellépésük alatt az összes nagy Abba slágert előadták – hatalmas örömet okozva ezzel az ünneplő közönségnek. Az Abba koncertre összegyűlt tömeg előtt Vác város polgármestere Fördős Attila mondott beszédet, aki köszönetét fejezte ki a Dunakanyar Rendezvényirodának. A péntek estét aztán egy fiatal váci lemezlovas, DJ Beatronic zárta.

Központi Gyógyszertár Vác

A három napos rendezvény során a fesztiválozók közel 100 féle kézműves sörkülönlegesség közül választhattak. A gasztro soron változatos streetfood ételek közül válogathattak a vendégek – a legnagyobb sikert a váci Lámpás Grillkert óriási hot-dogja aratta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A kicsiket és a fiatalokat a sok-sok édesség és finomság mellett hatalmas vidámpark is várta. Augusztus 20-án, szombaton először Földvári Sándor nóta énekes örvendeztette meg a közönséget, majd több váci tánciskola növendékei is színpadra léptek. A délutáni ünnepi előadást követően a Roy és Ádám zenekar másfél órás élő koncertje következett, késő este pedig DJ Spigiboy zenéire tombolhattak a fiatalok.

A fergeteges szombat estével azonban nem tették még fel az i-re a pontot a szervezők, hiszen a vasárnap még ennél is több színes programot kínált a fesztiválozóknak. A délelőtt folyamán megérkeztek a Riska bocik, akik a kisgyermekes családoknak hoztak ajándékokat, a strandon pedig délután 14 órától a Dunakanyar Rendezvényiroda támogatásával véradáson lehetett részt venni. Ebéd után a Gável testvérek adtak élő koncertet, majd az Adlersteiner sramli zenekar koncertezett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Este hat órakor vette kezdetét VI. Dunakanyar Szépe Szépségkirálynő-választás döntője. A szépségversenyen 10 döntőse közül ebben az évben – a zsűri döntése szerint – Tajthy Hanna bizonyult a legszebbnek, így 2016-ban ő lett a szépségkirálynő. Az első udvarhölgy Skotnyár Evelin, a második udvarhölgy pedig Dézsi Krisztina lett, a különdíjat Pogány Rubina kapta. A helyezettek mindegyike értékes nyereményeket vehetett át. Tajthy Hanna egy 2 személyes olaszországi utat nyert Velencébe a váci TDM Travel Utazási Iroda jóvoltából, Skotnyár Evelin párjával együtt az újonnan nyílt esztergomi hotelben pihenheti ki magát, Dézsi Krisztina a gödi hotelben tölthet el egy kellemes wellness hétvégét, Pogány Rubina pedig egy 50 ezer forint értékű belföldi wellness utalványt kapott.

A szépségverseny döntője alatt az idei Dunakanyar Hangja énekverseny győztese Ancsányi Ivett énekelt, a koronázási ceremónia után pedig Peter Sramek lépett színpadra, aki szintén hatalmas sikert aratott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A vasárnap este nagy fellépője Kállay-Saunders András volt, aki profi zenekarával lenyűgözte a résztvevőket. A másfél órás élő koncert végén a szervezők egy csodálatos tűzijátékkal örvendeztették meg az ünneplő közönséget, amely Vác Város Önkormányzatának és a Váci Tourinform Iroda támogatásával valósulhatott meg. A tűzijáték után a három napos ünnepi programsorozatot és sörfesztivált végül DJ Dominique fergeteg partyja zárta.

A Dunakanyar Rendezvényiroda következő rendezvénye Vácott a II. Dunakanyar Bor- és Pálinkafesztivál lesz október 7-8-9-én, ahol többek között fellép majd a Balkan Fanatik, Bereczki Zoltán, Gájer Bálint, a New Level Empire, DjM és még sokan mások!

Bövebb információ: www.facebook.com/dunakanyariroda2010 (Wernke Ádám) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments