Sokan tátott szájjal nézték a veterán járműveket Sződligeten

Veterán_01Sződligeten immár 12. alkalommal rendezték a veteránautós és motoros találkozót, amelyre idén is országhatáron belülről és kívülről egyaránt rengeteg ritkaságszámba menő csodajárgány érkezett.

Az lehet, hogy a Trabant az Exotic együttes nótája szerint „döcög és pöfög” és vele szállni élvezet, ám a klasszikus NDK-s „papírjárgány” pár feltuningolt, kisuvickolt példánya bőven a legfiatalabb évjáratot képviselte az old timerek hagyományos sződligeti seregszemléjén.

Központi Gyógyszertár Vác

A nagyközség apraja-nagyja mellett közelről és távolról is nagyon sokan érkeztek, hogy megcsodálják a még vidáman működőképes, több évtizedes életkorra visszatekintő két- és négykerekű csodamasinákat.

Az eseményt megnyitó dr. Néveri István, a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség (MAVAMSZ) jogi igazgatója üdvözlő szavai mellett örömét fejezte az ismételt hatalmas érdeklődés láttán és mondott köszönetet a sződligetieknek, hogy évről-évre magas színvonalú rendezvény keretében varázsolják ünnepnappá e felejthetetlen randevút. Külön kiemelte a település polgármesterének – a közismert öregjárgány-barát Juhász Béla – segítőkészségét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A több mint félszáz ritkaságszámba menő motor mellett mintegy kétszáz autó „tette tiszteletét” e napon a sződligeti Duna-parti nagyréten. Ezek fele muzeális minősítésű járgány volt. E kritériumról dr. Néveri István elmondta, hogy az OT (Old Timer) rendszámot csak olyan, legalább 30 esztendős jármű kaphatja meg, amely az eredeti gyári állapotot megközelítő minősítést nyert el. (Ezek egyébként mentesülnek minden adófizetési kötelezettségtől.) A jogi igazgató büszkén mutatta saját BMW-jét, amelynek érdekessége, hogy a német gyár korábbi főmérnöke (Ulrich Ulrich) saját tervezése alapján állította össze a részére biztosított alkatrészekből.

A helyszínen egymás mellett csodálhattuk meg a két legrégebbi old timert: egy-egy Buickot és Studebackert. De sokan jártak csodájára Inczédy György „bogárhátú” autójának, amely a jelenlegi tulajdonos édesapjáé volt, majd családi felújítás után még a Budapest Classic Grand Prix-n is sikert aratott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Kora délután indult körútjára az öreg verdák végeláthatatlan közúti folyama. Kicsik és nagyok egyaránt tátott szájjal csodálhatták az utcákon a felvonulás több kilométer hosszú sorában a ritkán látott masinákat.

Az ingyenes programban – mint minden esztendőben – most is szerepeltek kísérőprogramok, továbbá tombola és nyereményjátékok színesítették a remek hangulatú napot. Melynek végén a résztvevők ezúttal is azzal búcsúztak: időnként ugyan döcögve és pöfögve, de jövőre ugyanitt – immár újabb egy évvel idősebb – járgányokkal ismét összegyűlnek.

És minden bizonnyal az is roppant „kafa” lesz! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

2 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments