Hiányoztak Vác testvérvárosának képviselői a konferenciáról

jarvenpaa-kuldottsege-a-varoshazan-2014-juniusaban-700Az elmúlt héten rendezték Esztergomban a XIII. Finn-Magyar Testvértelepülési Konferenciát, amelyen városunkat küldöttek képviselték. A találkozásokra is lehetőséget adó rendezvény csütörtöktől szombat estig tartott, számos érdekes előadás és megbeszélés tette emlékezetessé.

– A konferenciának 2016-ban Esztergom városa adott otthont, a szervezésekor finn testvérvárosával, Espoo-val működtek együtt. Az idei rendezés nívós, minden igényt kielégítő volt – mondta a Váci Naplónak városunk egyik küldötte, Mikulai Dániel.

Központi Gyógyszertár Vác

A háromnapos rendezvény vendégei a Portobella Duna-parti szállodában voltak elszállásolva.

– Sajnáljuk, hogy számunkra ismeretlen okok miatt Vác finn testvérvárosa, Järvenpää nem delegált küldötteket – mondta Mikulai Dániel.

A konferencián a váci polgármesteri hivatal és a Váci Magyar–Finn Baráti Társaság képviselői voltak jelen a mintegy ötven fő meghívott között. Nemrég a váci evangélikus gyülekezet tagjai vendégeskedtek finn testvérvárosunkban. (képünkön: Järvenpää küldöttsége a városházán 2014 júniusában) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments