Már 6. éve támogatja a zöld megoldásokat a DDC

Tanösvény az óvodábanA Duna-Dráva Cement Kft idén is meghirdeti a Zöld Megoldás-pályázatot, melynek keretében az elmúlt 5 évben 21 projektet támogatott, több mint 30 millió forinttal. A tavalyi évhez hasonlóan a vállalat idén is összesen 7,5 millió forintot szán a legjobb pályamunkák támogatására. Képünkön az egyik tavalyi győztes: a Kisvác-Középvárosi Óvoda Csányi körúti tagóvodája, interaktív tanösvény kivitelezéséhez nyert támogatást.

A DDC a pályázatokon keresztül finanszírozta már óvodai és iskolai udvarok fejlesztését, családi fitnesz park építését, só- és fényterápiás szoba kialakítását, kincskereső ösvények létrejöttét és még sok más érdekes projektet. A megvalósult fejlesztések mindegyikében közös, hogy valamilyen jó cél érdekében készültek, és segítenek a fenntartható jövő megteremtésében.

Központi Gyógyszertár Vác

A vállalat idén újra meghirdeti pályázatát, így a Vác, Beremend és Pécs körzetében élők október végéig adhatják le pályázati anyagukat, melyeket egy, a cégtől független, szakértői bizottság fog elbírálni. Az elnyerhető összegből 3-3 millió forint jut a váci és a beremendi térségből érkező pályázatok támogatására, további 1,5 millió forint pedig pécsi és Pécs környéki projektek megvalósítására.
A jelentkezők pályázatukat 2016. október 31-ig küldhetik el a DDC részére.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

További információ: www.duna-drava.hu/hu/zold-megoldas
Jelentkezés: http://www.duna-drava.hu/hu/aktualis-palyazati-anyagok

A DDC Zöld Megoldás-pályázatáról:

A Duna-Dráva Cement Kft a környezettudatos kezdeményezések támogatására hozta létre 2011-ben a DDC Zöld Megoldás-pályázatot. A pályázat elsődleges célja, hogy forrást teremtsen olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a beremendi és a váci cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos működését és hatékonyabb hasznosítását segítik elő, a társadalom széles csoportjának lehetőséget adva a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments