A lengyel diákokat lenyűgözte a váci dóm látványa

lengyel-diakok-vacon-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Erre jártak, beugrottak egy kis városnézésre. Szerdán délelőtt a lengyelországi Otwock városka gimnáziumának egyik osztálya vendégeskedett Vácott a Madách Imre Gimnázium 9/a osztályának meghívására.

Boda Mária osztályfőnök elmondta: a mostani találkozó egy lengyel kollégájával évekkel ezelőtt létrejött kapcsolat alapján jött létre. Maga a tanár úr betegség miatt nem tudott most utazni, de családjával rendszeresen Magyarországon tölt hosszabb-rövidebb időt nyaranta.

A lengyel diákok a váciakkal közösen rövid városnézésen vettek részt. Sétájuk során megnézték a dómot, amely lenyűgözte őket, majd a főtéren néztek körbe. Ezt követően a fiatalok szabad programot kaptak, a váci diákok kísérték őket sétájuk során.

A vendég csoport három pedagógussal, Monika Tomczakkal, Katarzyna Zakrzewskaval és Marianna Olechowskaval érkezett hazánkba. Elmondták, hogy Otwock nagyon hasonlít Váchoz, hiszen lakossága harmincezer körül van és a település valamivel több mint harminc kilométerre fekszik a fővárostól, Varsótól.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Boda Mária tanárnő még hozzátette: a mostani találkozón is megerősítették, hogy a két iskola, a két osztály között érdemes lenne szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments