Köszöntötték a színes diplomás pedagógusokat

pedkosz3-netVÁCI NAPLÓ/a város (Ribáry Zoltán) ♥ A végzettségüket igazoló oklevelük átvételének kerek jubileumát ünneplő színes diplomás óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat köszöntötte az önkormányzat múlt csütörtökön a művelődési központban.

– A tanári, tanítói hivatásban a szakmai tudás mellett legalább ugyanilyen fontos az emberiesség, a beleérző képesség, a gondjaikra bízottak képességeinek felismerése, hiszen mindenki tehetséges valamiben, és meg kell találni, hogy miben. Aztán az is lényeges, hogy a pedagógus-diák kapcsolat nem ér véget egy-egy osztály kirepülésével, a tanítók, tanárok nyugdíjba vonulásával, a köztiszteletet érdemlő szakemberek nyomon követik tanítványaik életútját, és a későbbiekben is segítik őket tanácsaikkal. Hálás köszönet illeti tehát az ünnepelteket több évtizedes áldozatos munkájukért, hiszen több száz, sőt több ezer gyerek és fiatal oktatásában-nevelésében vettek részt pályafutásuk során – fogalmazott köszöntőjében Mokánszky Zoltán alpolgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásai

Az eseményt színes kulturális műsor gazdagította, ebben közreműködtek: Pankotay Péter énekművész, az alsóvárosi óvoda kicsinyei, Berki Dávid, a Földváry Károly Általános Iskola diákja.

Az idei díszdiplomások: Platina fokozat (75 éve szerezte diplomáját): Ágh Bíró Béláné. Rubin fokozat (70 éve szerezte diplomáját): Nagy Béláné. Vas fokozat (65 éve diplomáztak): Molnár Jánosné, Szamek Lajosné, Tari Nándorné. Gyémánt fokozat (60 éve diplomáztak): Dr. Alt Gyula, Bolvári Péterné, Borovits János, Csánki Andrásné, Czifra Istvánné, Járási Józsefné, Lippai Nagy Antalné, Lieszkovszky Tiborné, Lieszkovszky Tibor, Koncz Gáspárné, Küstel Tiborné. Arany fokozat (50 éve szerezték diplomájukat): Boroncsok Béláné, Bóka Istvánné, Bucsánszki János, Csomó József, Dóra Zoltán, Hadrik Jánosné, Herczeg Sándorné, Dr. Lamár Istvánné, Mártonfiné Balla Éva, Pintér Lajosné, Pilisi József, Dr. Szabó Józsefné, Ujhelyi László, Zemplényi Zsuzsanna.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments