Egy Kína-szakértő Kínáról a városi könyvtárban

p-szabo-jozsef-kina-szakerto-700VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ A Monarchia kínai gyarmatától a Csepel teherautók tibeti eladásáig, és a Budapest-Belgrád gyorsvasút megépítéséig – Körkép a magyar-kínai kapcsolatokról címmel tart előadást a városi könyvtárban P. Szabó József újságíró, Kína-szakértő.

A téma manapság egyre aktuálisabb, hiszen a kormány nagy erőfeszítéseket tesz a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséért.

P. Szabó József évtizedek óta dolgozik a médiában, több nyelven beszél és tudósítóként bejárta szinte az egész világot. „Akik ismernek, vagy ismerni vélnek, azt mondják, hogy az a bizonyos ‘keleti életfilozófia’ mindig jelen volt szemléletemben, magatartásomban, munkámban és gondolkodásomban, ezt én is vallom, bár magaménak érzem a ‘latin kultúrát’ is és nemcsak a nyelvet, amit a középiskolában nyolc éven át tanultam” – írja egy önéletrajzában.

Már egyetemi évei idején újságíróként dolgozott a Népszavánál, igazi pályáját azonban diplomataként kezdte a pekingi nagykövetségen, ahol 1956-ban a Forradalmi Bizottság elnökévé választották. 1962-től a Magyar Rádió munkatársa lett nyugdíjazásáig, 1994-ig, de utána is, 2006 decemberéig, különböző vezetői beosztásokban dolgozott.

1969-től egészen 1994-ig a Magyar Televízió Híradójának rendszeres műsorvezetője, majd szerkesztője, de sokszor szerepelt a képernyőn a HÉT műsorában, hússzor félórás kínai és tizenötször félórás japán sorozatára talán ma is sokan emlékeznek, de sok más külpolitikai tévés műsorba is meghívták.

Írásai megjelentek a Magyarország című hetilapban, az Ország-Világban és sok más sajtóorgánumban. Számtalan előadást tartott országszerte Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, Győrtől Békéscsabáig.

A váci előadás december 8-án csütörtökön 17 órakor kezdődik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments