Fraknói Vilmos-díjat kapott Pálos Frigyes prépost

VÁCI NAPLÓ/a város (fotó: Magyar Kurír) ♥ Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a Fraknói Vilmos-díjakat a minisztérium tükörtermében a december 12-én megrendezett ünnepségen. Ebben az évben egy váci is volt a kitüntetettek között: Pálos Frigyes prépost.

Idén Szabó Irén etnográfus-történész, Tusor Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint Pálos Frigyes katolikus pap, művészettörténész kapta az elismerést. Az eseményen részt vett Beer Miklós váci megyéspüspök és Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára – írja a magyarkurir.hu.

– Vajon miért lehet fontos egy olyan elismerés, mely a katolikus tudósokat díjazza? Nem azt sugallja egy ilyen kitüntetés, hogy a tudományosságnak is van felekezeti jellege? Erre válaszként Szent Ágoston imáját idézem: „Uram, engedd, hogy mélyebben megismerjem igazságodat, melyet ismer a szívem és szeret. Az ismeret és a szeretet alapozhatja meg ugyanis az egyházi jellegű tudományosságot” – kezdte köszöntő beszédét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

– Ennek a díjnak az a különlegessége, hogy egy olyan objektív szempontból is értékes teljesítmény előtt tiszteleg, mely ugyanakkor sajátja is annak, aki azt elérte. De egy ilyen elismerés arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen gazdag az egyház, hírt adva a külvilágnak is a katolikus tudomány eredményeiről – mondta Balog Zoltán.

A díjazottak laudációját Török József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a Fraknói Vilmos-díj szakmai kuratóriumának elnöke mondta el.

Pálos Frigyes katolikus pap, prépost és őrkanonok, művészettörténész, a váci Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója Kispesten született. Pappá 1947-ben szentelték. A pártállam 1949-ben évtizedekre felfüggesztette hitoktatási engedélyét. 1972-ben művészettörténészi diplomát szerzett. Tevékenyen részt vett Tereske és Hévízgyörk Árpád-kori templomainak helyreállításában. Eredményeit könyvekben és tanulmányokban tárta a nagyközönség elé. 1994-től a váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója. Életműve példázza, hogyan tud egy katolikus pap úgy maradandót alkotni egy tudományterületen, hogy azzal egyházán kívül a magyar nemzetet is gyarapítja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

A díjátadó ünnepség végén Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszönte meg a díjazottaknak azt a munkát, melyet egyházukért és az országukért végeznek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments