Fekete István fotóművész: szemlélődő ember vagyok
VÁCI NAPLÓ/kultúra (Maczkay Zsaklin, fotó: Sándor Lajos) ♥ Az igazi művészet a valóság megélése. És az, hogy az ember ezt a megélést a kezében egy fényképezőgéppel teszi-e, vagy pedig egy esztergapad mellől – lényegében egyre megy – vallja Fekete István fotóművész/fotográfus. Akinek munkáin – e gondolat jegyében – egyfajta csendes derű és némi nosztalgiával fűszerezett költői hangulat köszön vissza.
A balassagyarmati származású művész a Magyar Kultúra Napján Vác Város Művészetéért Díjban részesült.
– Kevesen tudják rólad, hogy eredetileg festőnek készültél. Erről legfeljebb a képeid festőies hatása árulkodott. Mígnem egy pár hónappal ezelőtti kiállításon előkerült egy régi festmény átértelmezéséből született, izgalmas fotósorozat is.
– A festészet egy fiatalkori kísérlet. Ahogy minden kamasz, én is küzdöttem a magam lelki gubancaival, és ezek a gubancok nálam a vásznon kötöttek ki. Ám a festői „pályafutásomnak” vége szakadt, miután nem vettek fel a képzőművészeti főiskola festő szakára. A korszaknak lényegében egyetlen dokumentuma maradt, egy 72-ben festett kép, amit egy barátomnak ajándékoztam, és csak mostanában, a halálát követően került vissza hozzám. Ennek a képnek az újraértelmezéséből született az általad említett sorozat. A festészettel való, közvetlen kapcsolat nem jelenik meg más képemen, de a festészet, mint látásmód, összekapcsolódott nálam a fényképezéssel.
A teljes cikk a Váci Napló február 17-én, pénteken megjelent számában olvasható, vagy rendelje meg lapunk digitális kiaadását itt. ♦