Váci piarista diákok sikere a Nemzeti nagyszínpadán

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ A Nemzeti Színház a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva negyedik éve adja át egy napra nagyszínpadát a diákszínjátszóknak. Idén 240 középiskolás diák, köztük a váci Piarista Gimnázium színjátszó köre vállalkozott arra, hogy egy XVIII.. századi iskoladrámával szórakoztassa a nagyközönséget.

A színház kisorsolta, melyik iskola melyik iskoladrámával foglalkozik majd. A váciak színjátszósai Kretsó Cirják Borka asszony és György diák című darabját kapta. A több hónapos próbafolyamat során a lelkes csapat azon volt, hogy ezt a XVIII. századi szöveget minél alaposabban megismerje és megértse. Ezt követően saját ízlésük és kreativitásuk alapján olyan darabbá formálták, ami a XXI. század diákjai számára is szórakoztató lett.

A piarista.hu oldalon Bartáné Győrfi Marianna tanárnő tollából közölt cikk szerint a gálaműsort kétnapos intenzív munka előzte meg. Minden csoport szigorú időbeosztás szerint először a Kaszás Attila teremben, majd a nagyszínpadon próbálhatott. Ezt követően a diákok megismerkedtek a forgószínpaddal, az ügyelőpulttal, a fény- és hangtechnikussal, a színházi öltözőkkel és a művészbüfével.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásai

A játék szervezője és a díszelőadás rendezője Rubold Ödön színművész volt, aki Pintér Szilvia drámapedagógussal együtt a váci iskola csapatának mentora lett. A mentorok figyelemmel kísérték a munkafolyamatot, ötletekkel, tanácsokkal segítették és színesítették a darabot.

A gálaműsor végén egy öttagú, szakemberekből álló zsűri értékelte a csapatok munkáját:

„Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja kiemelte azt a kreatív munkát, amely során a kétszereplős darabból 16 szereplőre írtuk át a szövegkönyvet. A szójáték és a nyelvi humor mellett ötletesnek tartotta a 6 György szerepeltetését. A Borka asszony szerepét játszó Elekes Istvánt (10.b) külön kiemelte és megdicsérte. A dramaturg szerint a produkció egyik lényeges értéke abban állt, hogy a diákok képesek voltak önfeledten játszani ezt a XVIII. századi darabot. Tették ezt oly módon, hogy a mai diákok számára is teljesen érthető és élvezhető lett” – írja a tanárnő.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója idén is meghívta a játékban résztvevő 240 diákot és a húsz felkészítő tanárt egy egész napos kirándulásra Csesztvére és Alsósztregovára, a Madách Imre Emlékházba. Ezen kívül mindenki egy háromalkalmas, nagyszínpadi előadásra beváltható szabadbérletet kapott. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments