Hócsatáztak az idei Naszály túrán

VÁCI NAPLÓ/a város (Bíró György) ♥ Na és mi lesz, ha az idő rosszra fordul, és fent rekedünk a Naszályban? Kérdezgették telefonon azok, akik az elmúlt napokban sokat néztek tévét. Én persze próbáltam magyarázni, hogy a Mátrában sem rekedtek fenn, hanem csak a szép új autóikkal nem mernek megindulni a havazásban, gyalog meg lusták hozzá, és különben is már tegnap lejutott mindenki a hegyről, és ma reggel már a trópusi viharokkal riogatják a népet.

Persze nem lehettem valami meggyőző, mert az amúgy is borús időben kevesebben indultunk el a Naszály túrára, mint az elmúlt években. Pedig Hajdú Sándor, a túravezető többször is elmondta, „hogy nincs rossz idő túrázni, csak nem megfelelően öltöztünk fel”.

Mindenesetre, volt olyan család is, akik babakocsival indultak a hegyre és a kilátó tövénél sem kellett kivenniük belőle a babát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Az elején minden olyan volt, mint minden évben, csak egy kicsit borús volt az idő. Később azonban megjelent itt ott, majd egyre gyakrabban és nagyobb foltokban a hó.

Több sem kellett a túrázóknak, a túrázás spontán hócsatává alakult és a mostanára elfeledett hóval nevetve dobáltuk egymást, a tavaszi zölddel borított fák alatt, amik egyértelműen zöldbe borulva jelezték, hogy havazás ide, vagy oda, eljött a tavasz és ők most már virágzani szeretnének.

Feledhetetlen látványt nyújtott a sok növény, amik ilyenkor virágszőnyeget alkotva festik színesre a zöldülő rétet. Most a hómező alól bújtak elő bátortalanul a színes virágok, amikről elsőre nem lehetett megmondani, hogy milyen fajta, mert sokszor a levele nem, csak a színes virág kandikált ki a hó alól.
A kilátótorony tövében már egybefüggő hómező várt minket, ahol sokan nekiálltak hóembert építeni. Volt, aki stílusosan egy hó-nyulat épített, nagy fülekkel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Az ebédet, a hegy lábánál húzódó réten fogyasztottuk el, – melyet Papp János a „Hegyi Ember” szervírozott. A rétet „ezotermikus” helynek nevezik. Ez egy váci speciális megnevezés, mely valószínű az ezotéria és a geotermikus szó összecseréléséből jött létre, de a célnak teljesen megfelelt.

A túra végére még a nap is kisütött, jelezvén az otthon maradottaknak, hogy nem kéne reggeltől estig a tévé előtt ülni és elhinni a sok-sok sületlenséget, fel kell állni és el kell indulni, felfedezni a hegyet, ami évek óta csak arra vár, hogy a csúcsára mászva önfeledten integessünk a világnak, hogy mi kimozdultunk és visszatértünk oda, ahol szabadnak érezhetjük magunkat ismét.

A túrán készült képeket a www.visevac.hu honlap galériájában tekinthető meg. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments