A Jobbik Fehér Zsoltot indítja a választáson

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A jövő évi országgyűlési választásokra készülve Pest megye 4. számú választókerületében elsőként mutatta be jelöltjét szerdán este Vácott a Jobbik. Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a párt Fehér Zsoltot, a helyi szervezet elnökét indítja el.

Fehér Zsolt (képünkön középen) aktív szereplője a város politikai életének és megyei önkormányzati képviselőként is tevékenykedik. Programjának alapjait ismertetve azt emelte ki, hogy a Jobbik, mint a legnagyobb ellenzéki párt, a néppárt jelleg erősítésével az egyetlen győzni képes kihívója lehet a jelenlegi kormánypártoknak. Úgy vélte, hogy számíthatnak majd azoknak a voksaira, akik mind a Fidesz-KDNP pártszövetségből, mind az egymással acsarkodó baloldali pártokból kiábrándultak.

Megválasztása esetén számos fontos ügyben a gyors megoldást támogatná. A kiemelt feladatok között említette a közélet és a gazdaság megtisztítását a korrupciótól, az egészségügy rendbetételét, például a váci kórház és a rendelőintézet korszerűsítésével, és az adófizetők pénzével való átláthatóbb, ésszerűbb gazdálkodást. Fehér Zsolt végül bejelentette: a kampány előtt meghirdeti részletes, a választókerület legfontosabb problémáira is választ adó programját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Lapunk kérdésére Szalontai Boldizsár kampányfőnök (képünkön balra) elmondta: a párton belül egy több lépcsős kiválasztási folyamat révén dőlt el a jelölt személye. Egyébként nem Fehér Zsolt volt az egyedüli jelölt az indulásra – hangzott el.

A sajtótájékoztatón Kászonyi Károly, a párt helyi önkormányzati képviselője (képünkön jobbra) bejelentette: most szombaton a Széchenyi utcai Tízes áruház előtt a Jobbik Mikulása várja majd a kicsiket és a nagyokat, vasárnap este hat órakor pedig sor kerül a már hagyományos kettőskereszt állításra a városban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments