Dicséret a hentespult másik oldalán dolgozó embernek

Néha kapunk leveleket olvasóktól, akik azon lepődnek meg, hogy udvariasan, kedvesen bántak velük valamelyik hivatalban, vagy üzletben, sokszor a kórházban, vagy az orvosi rendelőben. Az olvasók véleményének mindig helyet adunk, mint most is, amikor Solymosi Zoltán írt nekünk egy tegnapi, keddi élményével kapcsolatban.

„Ma délelőtt kb. 11 óra körül a váci TESCO-ban vásároltam. Feleségemmel megtéve szokásos köreinket, megálltunk a hentespultnál. Sorba kellett állni. A pult túloldalán egy középkorú férfi tette a dolgát kiszolgálóként. Nem egy személyre kalibrált kiszolgálandó sor állt előtte, ezért igyekezete kiváltképpen nyilvánvaló volt a figyelmes szemlélődő számára. Mozdulataiból látszott, nem ma kezdte a szakmát.

A második vagy harmadik vevőt követően a többi sorban állóktól mind külön elnézést kért idézem: »köszönöm a türelmét». Még attól a kapucnis sráctól is, aki vele szemben oly fontos telefonhívást bonyolított le, hogy egy pillanatra sem ért rá mellőzni a mobilját, s ezáltal a minimális tiszteletét kifejezni azzal szemben, aki őt kiszolgálja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Őszinte csodálattal tekintettem a dolgozóra. Bizonyára milliónyi oka lehetett volna rá, hogy némileg flegmán, kiégve, teszem, amit kell tennem, de hagyjatok békén stílusban tegye a dolgát. Nem hinném hogy bárminemű örvendetes esemény kapcsán lett volna ma türelmesebb velünk, vásárlókkal szemben, mint esetleg más napokon. Meglátásom szerint egyszerűen arról lehet szó, hogy ő ilyen ember.

Tisztelt Uram, emelem kalapomat előtted. Ha olvasnak engem főnökeid, ne menjenek el köszönetem mellett anélkül, hogy ők maguk kezet ne ráznának veled. Maradok tisztelettel egy hálás mai vásárlód, akinek egy kicsit visszaadtál az emberekbe vetett reményében.”

Ehhez nincs mit hozzátenni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments