Friss: elhunyt Pálos Frigyes kanonok, prépost

Kilencvenöt éves korában elhunyt Pálos Frigyes kanonok, prépost, művészettörténész, a Váci Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója. Pálos Frigyes 1924. január 23-án született. 1947-ben szentelték pappá Vácon. Jelmondata „Zelus domus tue comedit me – A házadért való buzgóság emészt engem.” (Zsolt 68,10.)

Első állomáshelye Pestújhely volt. 1949-ben a pártállam évtizedekre felfüggesztette hitoktatási engedélyét. Későbbi állomáshelyei: Kecskeméti Főplébánia, Hatvan-Belváros, Vác, Cegléd, Tereske. 1972-ben művészettörténeti diplomát szerzett.

Tevékenyen vett részt egyházmegyéjében Tereske és Hévízgyörk Árpád-kori templomainak helyreállításában,  valamint Csörögön az új templom építésében. 1979-ben préposti kinevezést kapott. 1994-től a váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója.

1985-ben „Magyar Műemlékvédelemért” kitüntetést kapott, 1995-ben „Pro Dioecesi Vacensi” „Váci egyházmegyéért” emlékéremmel jutalmazták, 1996-ban Vác díszpolgára lett, 1998-ban Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2008-ban Forster Gyula emlékérmet kapott, 2011-ben Hatvan, 2012-ben pedig Tereske díszpolgára lett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pálos Frigyes atya a Magyar Örökség Díj kitüntetettje

Kilencvenötödik születésnapján köszöntötte őt Fördős Attila polgármester is, aki átadta neki a miniszterelnök kézjegyével ellátott díszoklevelet és az önkormányzat ajándékát.

– Sokszor kérdezik tőlem, szerintem mi az élet értelme. Hát mi mást mondhatnék erre, mint hogy az öröklét elnyerésének lehetősége. Sok mindenben keresik az emberek a boldogságot, pénzben, karrierben, de mindez hiúság, hiú ábrándozás. A hívő ember legnagyobb ajándéka maga a hit – fogalmazott az ünnepelt.

A polgármester köszönetet mondott Pálos Frigyes kitartó szolgálatáért, a hívek hitének erősítéséért, az értékek közvetítéséért, hagyományápoló, értékőrző művészettörténészi munkásságáért.

– Hálás vagyok a Gondviselésnek, amiért Vácott élhetek, nagyon szeretem a várost, szolgálni szeretnék itt, ameddig csak az erőm engedi – mondott köszönetet Pálos Frigyes.

Temetéséről egyelőre nincsen információnk. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments