Szimfonikus évadzáró: két zseniális mű egyszerre

A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar április 13-án szombaton a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola AMI Cs. Nagy Tamás hangversenytermében felcsendülő évadzáró hangversenyére igazán remek műveket válogatott. A zenekar tolmácsolásában elhangzik majd Weber Oberon-nyitánya és Dvorak Új világ szimfóniája. Mindkét mű dallamgazdagságával, ritmikai megoldásaival lélekbe kapaszkodóan közvetíti a szerzők szándéka szerint megidézett érzelmeket, lelki üzeneteket.

Az Oberon, or the Elf King’s Oath Carl Maria von Weber utolsó operája. Charles Kemble londoni színész-impresszárió kérte fel a zeneszerzőt egy új mű komponálására, amelyet a Bűvös vadász és a Preciosa mellett tervezett színpadra állítani Londonban. Az orvosok óva intették Webert előrehaladott tuberkolózisa miatt, de a zeneszerző elsősorban családja financiális helyzetét tekintetbe véve elvállalta az utazással és megterhelő próbafolyamattal járó felkérést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

1826 februárjában utazott el Londonba, a még nem teljesen kész mű partitúrájával. A zenés számok egy részét a próbafolyamat közben írta meg – az egyik főszereplő új áriát is kért tőle, hogy énektechnikáját csillogtathassa –, mindez a betanítással és a társasági kötelezettségekkel együtt rendkívül megterhelte a zeneszerző amúgy is gyenge egészségi állapotát.

Az Oberon ősbemutatójára 1826. április 12-én került sor Londonban, a mű rendkívül nagy sikert aratott. Weber ugyanakkor nem volt elégedett az operával, már ekkor tervezte az átdolgozását, de erre végül betegsége miatt már nem kerülhetett sor: a bemutató után szűk két hónappal Londonban hunyt el, egy nappal tervezett hazaindulása előtt.

Ugyancsak nem volt zökkenőmentes az Új világ szimfónia sorsa. Dvorak amerikai tartózkodása idején írta legnépszerűbb darabját. A néger és indián népzenék motívumai éppúgy nyomot hagytak alkotásán, mint a nagyvárosi élet zajos forgata, a szimfónia alapvető érzése azonban az olthatatlan honvágy.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A bemutató 1893 végén zajlott New Yorkban, rendkívüli sikerrel. A zeneszerzőt a konzervatórium háromszáz dolláros nagydíjával is megjutalmazták.

Otthon azonban eleinte a művet fenntartásokkal fogadták. Az indián és néger népzene érzelemvilágának szimfóniába bevitele idegen volt az európai közönségnek, különösnek tartották, úgy vélekedtek, hogy Dvorák „egzotikus” témákat dolgozott fel. Ez ellen a zeneszerző hevesen tiltakozott, hangsúlyozván, ő csupán az amerikai népi dallamok szellemében alkotta meg a mű témáit.

A szimfónia a néger, indián és a városi angolszász népi dallam és ritmusjellegzetességek mellett is a cseh nemzeti romantika korának szellemét képviseli. Sajátságosan keveredik benne tehát a régi és az új zenei irányzat, különösen a második és a harmadik tételben vehető ez észre.

A jövő szombati, április 13-i koncertre jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (1094 Budapest, Páva utca 10-12.), Vácon a Madách Imre Művelődési Központban, a Tourinform irodában, és a www.jegymester.hu oldalon.♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!