Tavaszköszöntés és télbúcsúztatás lesz Deákváron

A Deákváron  működő Cindróka és Naszály gyermek táncegyüttes idén is megtartja, immár hatodik alkalommal, télbúcsúztató és egyben tavaszköszöntő népszokásokkal, felvonulással egybekötött családi rendezvényét április 7-én vasárnap. A hagyományokhoz híven egy népviseletbe öltöztetett bábu (kisze baba) elégetésével búcsúztatják a telet, a Váctól 50 kilométerre lévő palóc település, Szandaváralja 1970-es években felgyűjtött népszokását rekonstruálva.

A hideget, a sötétséget és a betegséget jelképező babát a falu lányai és asszonyai énekszó kíséretében a falu szélén elégették vagy folyóvízbe dobták. Az egész magyar nyelvterületen elterjedt „zöldág járás” nevű népszokással pedig, végigvonulva Deákváron, a tavaszt köszöntik.

A népviseletbe öltözött gyermekek felvonulását nem csak a szülők, rokonok és barátok követik, de a házak ablakaiból, erkélyeiről is sokan kíváncsiak a menetre. A menet 15 órakor indul a deákvári katolikus templom kertjéből. A látványos néptáncos felvonulás zárásaként az együttes a Gombási út végén lévő erdőrészen bográcsozással, valamint lovaglási lehetőséggel honorálja a résztvevők fáradozását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

A talpalávalót a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola népzene szakos növendékei húzzák. A rendezvény a hagyományápoláson kívül az említett és igénybe vett erdőrész nagyobb megbecsülésére is szeretné felhívni a figyelmet.

A majd száz főt számláló néptáncos közösség mindenkit szívesen fogad a Naszály és Cindróka gyermekcsoportok tagjai közé. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!