A Váci Naplótól kapott motorok a bölcsiben

A Váci Napló szerkesztősége jóvoltából pénteken nyeregbe pattanhattak azok a bölcsisek, akik először próbálhatták ki a színes műanyag kismotorokat. A népszerű szabadtéri játékokat a helyi lap munkatársai azért adományozták a deákvári intézménynek, hogy példát mutassanak: hasonló figyelmességgel mekkora örömöt lehet okozni a gyerekeknek és az intézménynek egyaránt – tudósít az eseményről a városi televízió.

A nagy papírdoboz, amit a Váci Napló munkatársai cipeltek be a Szegfű utcai bölcsi kertjébe, tíz kismotort rejtett. Nem kellett sok idő, a gyerekek máris boldogan száguldoztak körbe az udvaron a vadonatúj játékokon, amiket a helyi lap szerkesztőitől kaptak ajándékba. Furucz Anita azt mondja, mivel a váci intézménynek nincs alapítványa, nem tudta felajánlani nekik adójának egy százalékát, így más módját találták a jótékonykodásnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

„Januártól jár ide a kisfiam. Nekem alapvető volt, hogy megkérdeztem a vezetőt, hogy mire van szükségük, és ő azt mondta, hogy kismotorokra mindig szükség van. Így jutott eszünkbe, hogy akkor mindenképp veszünk tíz darab kismotort két csoportnak, a Levendula és a Napsugár csoportnak ajándékoztuk ezeket.”

Az ajándékok átadását Mokánszky Zoltán is megköszönte. Az alpolgármester úgy fogalmazott: a mozgást és a sportot nem lehet elég korán kezdeni, mert az egészséges gyermekek a zálogai az egészséges jövőnek.

„Azért jók ezek a játékok, mert minél többféle mozgásforma és tapasztalás kell a gyerekeknek ahhoz, hogy az érzékszerveik kifejlődjenek. Ezek a motorok azért jók, mert a gyerekeknek az egyensúlyérzékét és az egyéb érzékeiket is továbbfejleszti.”

A Szegfű utcai bölcsődébe most 36 kisgyermek jár. Az aprócska udvar a jó időben pillanatok alatt megtelik a játszadozó kicsikkel, az intézmény munkatársai bővítésben gondolkoznak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

„A nagy álmunk, hogy a gyerekek minél több időt kint, a szabadban tudjanak tartózkodni, ezért a teraszt egy kicsit szeretnénk megnagyobbítani és lefedni, és egy burkolatot cserélni. Ha mind a két csoport telt létszámmal működik, akkor 28 gyereknek kicsi ez az udvar, ezért meg szeretnénk nagyobbítani és áthelyezni a homokozót, mert azt csak az év két hónapjában használjuk, és akkor a jelenleg elfoglalt füves terület is a gyerekek számára nyitott lenne” – mondta Besze Edit, a Szegfű utcai bölcsőde vezetője.

Deákvárra az utóbbi években sok kisgyermekes család költözött, ezért a bölcsőde kihasználtsága maximális. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!