Amire minden váci büszke lehet: boronkaysok a csúcson

Bár az alábbi sorokban a Boronkay aktuális eredményeiről adok egy áttekintést, mégis azt gondolom, valóban büszke lehet rá minden váci, hiszen az országos versenyeken sokkal inkább a településsel azonosítják a jól szereplőket, mint egy konkrét iskolával. A városunkban és környékén élők gyakran úgy emlegetik a Boronkayt, mint „versenyistállót”. Ennek persze van, lehet negatív értelmezése is, de mi a pozitív oldalát fogjuk meg, így elfogadjuk. Elfogadjuk, hiszen mi a versenyeket az iskola és a város népszerűsítésére, a diákjaink sikerélményhez juttatására használjuk.

Sport: A Diákolimpiák olyan tanulmányi versenynek minősülnek, amelyekkel pluszpontok is szerezhetők a felsőfokú felvételi eljárásban. Ezért is számít kiemelkedő eredménynek, hogy ebben a kategóriában a középiskolák között országos első helyen zárt a Boronkay, s vehettünk át januárban államtitkári elismerést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ősszel kiválóan szerepeltek és értek el a sok pontszerző pozíció mellett tíz dobogós helyezést az atlétikai csapataink és a duatlonosok. A 2019-es év eddigi termése a futsal 2. helyezés, mezei futásban két dobogó csapatban és a szellemi diákolimpián 4. helyezés, de néhány, számunkra fontos dolog csak most következik: atlétikai pályaversenyek egyéniben és váltókban, labdarúgás, strandkézilabda.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Szakmai versenyek: Képzésünk jellegéből adódóan kiemelten fontos, ezért is örülünk Garad Ágoston első helyezésének az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV), amelyet alig egy héttel később az Országos Konstrukciós Versenyen megtoldott egy 2. helyezéssel, de még előtte megnyerte a Pattantyús áramkörtervező versenyt. Mellette még hárman értek el az OSZTV-n TOP10-es eredményt. A szakmai érettségi tárgyak versenyének döntőjébe (ÁSZÉV) –  amellyel szintén pluszpontok szerezhetők a felsőfokú felvételi eljárásban – három kategóriában összesen 13-an jutottak be! Két dobogós helyezés mellett további hét (tehát összesen kilenc!!!) TOP10-es eredményt hoztak az iskolának, és szereztek maguknak 100 felvételi pluszpontot. De országos dobogós, sőt bajnok csapataink is vannak: például a Veszprémi Egyetem bitfaragó versenyéről és a SOLIDWORKS-on (gépészet).

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Közismeretei versenyek: A felvételi pontok szempontjából legfontosabb az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV), ahol az ÁSZÉV-hez hasonlóan egy TOP10-es eredmény 100, egy TOP20-as 50, míg egy TOP30-as 25 pluszpontot ér. Nos, hagyományosan matematikából vagyunk a legeredményesebbek, ahol a döntő 45 fős mezőnyéből 15 (!) volt boronkays. Dolnay Ádám a tavalyi győzelmét megismételve idén is nyert! De talán még ennél is nagyobb szenzáció, hogy az első ötben négy (!) boronkays volt. Nagy Márton révén az informatika OKTV-t is megnyertük, ahová egyébként rajta kívül még nyolcan jutottak be az iskolánkból. Értékes pontokat szereztek a döntőben diákjaink biológiából, angol nyelvből, francia nyelvből és fizikából is.

Külön meg kell említeni az Irinyi János Országos Kémia Versenyt, ahol két kategóriában négy dobogós helyezést szereztek diákjaink, s ezzel mi lettünk az ország legeredményesebb iskolája, amelyért különdíjat vehettünk át a Debreceni Egyetemen. Mindig különleges dolog, ha valaki meg tudja védeni az előző évi első helyezését, nos ez itt Kucsera Boglárkának sikerült. (Fábián Gábor igazgató)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!