Rezsitámogatást kap a Médiatanácstól a városi televízió

Több mint 47 millió forint rezsitámogatást ad a médiatanács kilenc közösségi médiaszolgáltatónak – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében kiírt idei pályázat harmadik fordulójában a televíziók közül a Soltvadkerti TV, az újhartyáni Magtelevízió, a Csurgói Városi Televízió, a budapesti Centrum Televízió, a váci ESTV, az RTV Szekszárd, a pécsi Pannon Televízió és a Tótvázsony TV, a rádiók közül pedig a Sola Rádió jut vissza nem térítendő forráshoz.

Kitértek arra is, a médiatanács a TV2 szolgáltatójára több mint kétmillió forint bírságot rótt ki helytelen korhatár-besorolás miatt, mert márciusban és áprilisban 67 alkalommal nem megfelelő időpontban sugározta a Bezár a bazár! című műsor előzetesét, amely – indoklásuk szerint – megkérdőjelezhető magatartásmintát közvetített azzal, hogy a kvízműsort a műsorvezetők meztelen futásával népszerűsítette. Az előzetes humoros jellege nem ellensúlyozta a nem a védendő korosztály érettségi szintjén ábrázolt meztelenséget – vélekedtek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A grémium a Life TV szolgáltatójára nyolcvanezer forint bírságot szabott ki, mert a Ha ciki, ha nem: beteg vagy! című műsorának előzeteseit márciusban nyolcszor napközben vetítette. Az előzetesekben olyan ritka vagy extrém betegségeket, orvosi beavatkozásokra utaló naturalisztikus jeleneteket mutattak, amelyek a védendő korosztály 16 év alatti tagjaiból szorongást, túlzott félelmet válthattak ki.

Az előzeteseket mindkét csatornán csak este 9 és hajnali 5 óra között lehetett volna vetíteni, 16-os korhatár-besorolással – tették hozzá.

A közlemény szerint a tanács minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett azonos tárgyú jogsértéseket – is figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmény adott formáját és mértékét. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!