Gyarmati György: lassan összeálltak a mozaikok

Idén ünnepeljük a rendszerváltás 30 éves évfordulóját, aminek velejárója volt a hírhedt III/III-as ügyosztály megszüntetése is. A magyar titkosszolgálat az utolsó pillanatig gyártotta a jelentéseket, de hiába volt minden pártban ügynökük, tehetetlenek voltak – erről beszélgetett a HVG szerzője a Vácott élő Gyarmati György történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának volt igazgatójával. A terjedelmes interjúból néhány érdekes részletet időzünk.

Arra kérdésre, hogy meddig élt az állambiztonságban az az illúzió, hogy Magyarországon nem lesz rendszerváltás, Gyarmati György így válaszolt: „A Dunagate-ig, különben nem lett volna ebből az ismert botrány. (1990 januárjában derült ki, hogy az állambiztonsági szolgálatok titkos módszerekkel figyelték az ellenzéki pártokat, és ipari mennyiségben semmisítették meg az aktákat, pedig ez már alkotmányellenesnek minősült – a szerk.) Addig abban gondolkodtak, hogy az állampárt vezető szerepe megmarad, és Magyarországon csak egy olyan modellváltás lesz, ami hasonlított a kezdeti lengyel átalakulásra. Ott az első választások után az állampárt kötelezően megkapta helyek 65 százalékát.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Az állambiztonságban úgy gondolták, a szerepük és a funkciójuk bizonyos korrekcióval megmarad, így erősen rádolgoztak az ellenzéki pártokra – minden új társadalmi és pártszervezetre jutott informátor –, és tették meg a jelentéseiket az MSZMP, sőt az MSZP vezetőinek. Arra is gondot fordítottak, hogy az új sajtóorgánumokhoz az ő bizalmi embereik is bekerüljenek. Ezek ügynökök, vagy szt-tisztek voltak és fedésben dolgoztak.

Gyarmati György ehhez még hozzátette: az Állambiztonsági Levéltár iratai szerint még 1989 második felében is voltak új beszervezések, de közben a szolgálatok működése nagy mértékben átalakult. Harangozó Szilveszter állambiztonsági főcsoportfőnök és miniszterhelyettes nyugdíjba ment, az új vezetés „reformokban gondolkodott.” Egyrészt elkezdték felülvizsgálni a személyi bedolgozókörüket, vagyis az ügynököket, másrészt 1989 nyarán arra adtak utasítást, nem kell erőltetni, hogy mindenki írásban adjon le jelentéseket. A szolgálatok által továbbra is készített, úgynevezett Napi Operatív Információs Jelentések egy része már ilyen „szóbeli fülesekből” állt össze.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Fontos változás volt az is, hogy megalakulása után Németh Miklós kormánya próbált eltávolodni az MSZMP vezetésétől és a parlamenttel együttműködés felé nyitott. Ez annak is volt köszönhető, hogy Grósz Károly úgy adta át utódjának a miniszterelnökséget, hogy búcsúzóul a kormányfői dolgozószobát bepoloskáztatta. Ez Németh számára egy idő után kiderült. Nincs rá bizonyítékom, de él bennem a gyanú, hogy Harangozó Szilveszter nyugdíjazása ennek következménye. Amúgy is úgy tűnt, mintha Németh igyekezett volna távolságot tartani az állambiztonsági szervektől. Az NDK menekültek ügyénél, a vasfüggöny lebontásánál látványosan mellőzte őket, a bonni nagykövettel is a Duna partján vagy a Margit-szigeten tárgyalt a menekültekről.

A HVG interjújából kiderül az is, hogy a pártokba is beszervezték az ügynököket. „Ha kutatóként nézzük végig az iratokat, akkor úgy látszik, hogy szinte mindenről volt információ. De akadt több komoly probléma. Az információ feldolgozása, az illetékességi lépcsőkön való továbbítása a hivatali hierarchiában időigényes. Másrészt a szolgálatok között nagyfokú vetélkedés volt, és ezért egyszerűen nem adtak át egymásnak releváns információkat. A kutató – utólag – együtt találja meg azokat a mozaikdarabokat, amelyek a szolgálatoknak egyidejűleg a legritkábban álltak össze. S mire összeállt volna, addigra túlhaladtak rajtuk az akkoriban pörgő események. Ez nem feltétlenül slendriánság volt, hanem az intézményi struktúrából következő »hivatali vakság«. Többször adódott elő ilyen helyzet 1989 nyarán például az NDK-s menekültek esetében” – mondta Gyarmati György a HVG-nek adott interjújában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Amíg a világpolitikában csak az NDK-s menekültekről beszéltek, addig egy másik menekülthullám is megindult Magyarország felé. Romániából magyarok, szászok és románok indultak el már jóval korábban és őket beengedték az országba, illetve sokan továbbindultak Nyugat felé. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!