Megnyílt az idei Téli tárlat

Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ (MIMK) szervezésében idén is közös kiállításon láthatók a váci és Vác környéki amatőr alkotók, illetve hivatásos művészek különböző stílusú alkotásai – írja a vac.hu.

A hagyományos Téli tárlat megnyitójára december 14-én került sor a művelődési központban. Bevezetőjében Koltai-Dietrich Gábor a szervezők nevében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évihez képest másfélszeres alkotás érkezett a kiállításra és voltak olyan váci kötődésű művészek, akik távolabbról is megtisztelték alkotásaikkal a tárlatot. Köszönetet mondott azért is, hogy – ellentétben az elmúlt évekkel – az önkormányzat a legmagasabb szinten képviseltette magát a megnyitón, ami a városvezetés művészetekkel kapcsolatos elkötelezettségét jelzi.

Matkovich Ilona köszöntőjében ezt meg is erősítette és hangsúlyozta: a váci polgárok jogosan lehetnek büszkék a város kulturális életére, ami az emberi kapcsolatokra nézve is igen nagy fontossággal bír. A polgármester – köszönetet mondva a szervezőknek és a kiállítóknak – meggyőződésének adott hangot, hogy a Téli tárlat a jövőben igazi ünnepe lesz Vácnak, a Kultúra Magyar Városának.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Megnyitójában Németh Árpád éves számvetésként értékelte az immár két évtizedes múltra visszatekintő eseményt, amely változatosságában is egységként mutatja be a váci művészek magas nívójú alkotói tevékenységét. A festőművész ezután név szerint elemezve és értékelve a kiállító személyeket és műveiket méltatta az idei tárlat színvonalát.

A négytagú zsűri – melynek elnöke Bárdosi József művészettörténész volt, tagjai pedig: Kis Sándor Lajos festőművész, Németh Árpád festőművész és Koltai-Dietrich Gábor – értékelése alapján az idei váci Téli tárlat III. díját Kis Dávid fotós, a II. díját Fekete István fotós érdemelte ki. A fődíjat Nagy Attila szobrász (képünkön a kiállított művei) vehette át Matkovich Ilonától. Vác város különdíját az idén 80 esztendős Orvos András kapta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az ünnepségen Fazekas László zongorán és Pallagi Tamás hegedűn előadott zeneművei adták meg az alkalomhoz illő és méltó hangulatot.

A kiállítás – a MIMK nyitvatartási idejében – 2020. január 14-ig tekinthető meg az Emeleti Galériában. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!