2022-től indulhat az e-busz program Vácott is?

Összesen 47 magyar településen lehetne csak elektromos buszokat forgalomba állítani 2022-től, ha a legfrissebb népességi adatokat nézzük. Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Vác is készülhet a szigorításra. A Pénzcentrum megvizsgálta, hogy a mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak.

A Zöld Busz program keretében 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezer lakosságszámnál nagyobb településeken, ennek következtében 10 éven belül minden második busz már elektromos meghajtású lehet – ismertette Palkovics László a kormány klímavédelmi programjának egyik pontját.

A miniszter több részletet nem árult el, vélhetően ezek még kidolgozás alatt állnak. Annyit már eddig is tudtunk, hogy az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot szán a kabinet új elektromos autóbuszok beszerzésére. Hét nagyvárosban indult tavaly mintaprojekt tapasztalatszerzési célból: Budapesten, Kaposváron, Pécsett, Pakson, Győrben, Kecskeméten és Szegeden.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A Pénzcentrum most megnézte, mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak: a KSH 2019-es helynévkönyve szerint meglepően sok magyar várost érint a kormányzat bejelentése, összesen 47 településen éltek tavaly január elsején 25 ezernél többen.

Budapest a maga 1,7 milliós népességével alap, hogy felkerült a listára, ahogyan a 23 megyei jogú város is egyértelmű része az összegzésnek. De tilos lesz hagyományos buszokat forgalomba helyezni például Dunakeszin és Szentendrén is, ahogyan Vác, Cegléd és Siófok is csak e-buszokat állíthatna forgalomba 2022 után.

A KSH adatai szerint hazánkban nagyjából 11 ezer közforgalmú busz van forgalomban, ezek átlagéletkora 13,3 év, az állomány 78,5 százaléka pedig 10 évnél idősebb, de jócskán akadnak még 20 évnél is öregebb Ikarusok is, amelyek már jópár éve csereérettek. (fotó: penzcentrum.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!